Hirdetés
Nagyvilág

Orbán egyik vágyott partnere szerint a Fidesz “hányingert keltő” Ukrajnával kapcsolatban

ATV.hu

Miután Orbán Viktor bejelentette, hogy az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához csatlakozna a Fidesz, a finn tagpárt elnöke kemény kijelentéssel reagált.

Hirdetés

Ahogyan arról beszámoltunk, Orbán Viktor a Fidesszel a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezette Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához szeretne csatlakozni. A magyar kormánypárt most a függetlenek táborában van az Európai Parlamentben, miután 2021-ben kiléptek az Európai Néppártból.

Viszont a pártcsaládból úgy tűnik, nem mindenki van oda a Fideszért, Riika Purra finn pénzügyminiszter egy keddi EP-választási vitán ugyanis ezt mondta a magyar pártról:

“A Fidesz álláspontja Ukrajnáról, Ukrajna megsegítéséről és az oroszpártiságról teljesen hányingert keltő. Semmit nem osztunk ebből”

– idézi a politikus szavait a 444.hu.

A szélsőjobboldali Finnek Pártja már korábban is kifejezte, hogy nem szimpatizál a Fidesszel. A lap egy februári esetet hoz példának, amikor a párt fél óra után leszedette EP-képviselőjének, Teuvo Hakkarainen tweetjét, amiben a Fidesz ECR-tagságát támogatta. Utána pedig bejelentette, hogy nem indítja újra a politikust az EP-választáson.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek