Jermuk városa vízesésével, forró forrásával, barackvirágokkal teli gyümölcsösével és a szurdokkal, amelyeken keresztül a megduzzadt Arpa folyó száguld, a szovjet idők óta Örményország egyik leglátogatottabb városa. Egészen 2022. szeptember 12. éjfél utánig, amikor az azerbajdzsáni erők megrohamozták a határt, és két nap alatt mintegy 4 mérföldet nyomultak előre, így teljes mértékben ellenőrzésük alá vonták a város fölé magasodó hosszú hegygerincet – írja a Guardian.
„Igazán ijesztő volt. Az erdőt felgyújtották. Olyan volt, mintha villám csapott volna le ránk. Két napig tartott. Nem tudtuk, hogyan ér véget, és hogyan hozzuk ki a családjainkat” – emlékezett vissza a 69 éves Rubik Avakelyan.
A kezdeti háromórás támadásban aknavetők, nehéztüzérség és drónok is részt vettek. Most az egész város egy újabb támadástól való félelemben él. „Nem tudtuk, merre forduljunk, de nem sok jövőt látok itt” – mondta Avakelyan.
„Az azeriek megerősítik állásaikat, és úgy gondoljuk, hogy a havazás végeztével valami mást terveznek” – mondta Vahagn Arszenyjan, a 9000 lakosú város polgármestere. „Bármikor számítunk egy újabb agresszióra. Gazdasági és pszichológiai kárt okoztak nekünk. A szállodai szobák általában 90%-ban foglaltak voltak”.
A turizmusból származó bevételek 60%-kal csökkentek, mivel a látogatókat elriasztja az azerbajdzsáni erők mindössze 3 mérföldre lévő jelenléte. „Ha nincs gazdaság, a családok el akarnak menni” – mondta Arsenyan.
A megfelelő szövetségesek keresése Örményország történelmének állandó eleme, amiről egy 17. századi örmény diplomata, Izrael Ori szobra is tanúskodik a város szélén. Ori az ország perzsa és oszmán birodalom alóli felszabadításának szentelte életét. Sikertelenül járta be Európát, hogy olyan országokat keressen, amelyek hajlandóak segíteni Örményország felszabadításában, míg végül Nagy Péter udvarába érkezett, hogy könyörögjön: „Nincs más reményünk, Istenben és az önök országában reménykedünk”.
Örményország miniszterelnöke, Nikol Pashinyan hasonló kényszerhelyzetben van. Reményt fektetett a szövetségek kiépítésébe, hogy elhárítsa a „törököket”, ahogy sok örmény nevezi az azerieket. Azonban nem Oroszországhoz, hanem a nyugathoz fordult, ami kockázatot jelent ennek a magányos demokráciának a tekintélyelvűség régiójában.
Ez figyelemre méltó fordulat egy olyan ország számára, amely korábban fegyverzetének 98%-át Oroszországtól kapta, és a Szovjetunió 1991-es felbomlása idején a volt szovjet köztársaságok közül valószínűleg a leginkább Moszkva-barátnak számított.
Pashinyan 2018-ban bársonyos forradalomban került hatalomra. A megoldhatatlan konfliktusokkal szembesülve kezdetben nem törekedett az Oroszországgal fennálló biztonsági partnerség megszakítására. A négy határából kettő – Törökország és Azerbajdzsán felé – zárt, Pashinyan aligha engedhette meg magának, hogy elidegenítse Oroszországot egy olyan területen, amelyet Moszkva a hátsó udvarának tekintett.
Ám az újragondolásra késztette a jobban képzett és jobban felfegyverzett Azerbajdzsántól 2020-ban és 2022-ben elszenvedett traumatikus vereségek sorozata, majd 2023 szeptemberében több mint 100 000 örmény kiűzése a hegyi-karabahi enklávéból. Az utóbbi két alkalommal az ukrajnai háborútól terhelt Oroszország nem állt Örményország mellé, és ezzel gyakorlatilag semmissé tette a biztonsági garanciákat.
Az orosz békefenntartók vélt árulása miatt a nép haragja, különösen a Hegyi-Karabahból elűzött menekültek egy része körében, kimagaslóan nagy.
Ruszlan Hayrapetyan, egy volt rendőrtiszt elmondta, hogy többször fordult az orosz békefenntartókhoz a gazdák elleni azeri támadások gondosan dokumentált eseteivel, de az oroszok csak annyit mondtak neki, hogy: „Azt hiszitek, azért vagyunk itt, hogy meghaljunk értetek?”.
Az örmények elmenekültek arról a területről, amely generációk óta a szülőföldjük volt, amit etnikai tisztogatásnak tekintettek, és néhány elfogott politikai vezetőjük még mindig azerbajdzsáni börtönökben sínylődik. Pashinyan egy brit újságírócsoportnak adott interjújában elismerte, hogy szerinte a most Örményországban szétszóródott menekültek soha nem térhetnek vissza.
Az epizód szakadást okozott az örmény-orosz kapcsolatokban, és tovább polarizálta az amúgy is megosztott örmény társadalmat. Az orosz békefenntartók ebben a hónapban idő előtt elhagyták Hegyi-Karabahot. Az ideológiai szakadék jeleként az örmény parlament elnöke ezen a héten támadta Oroszország Ukrajna-politikáját, ami Moszkva részéről ruszofóbiára utaló állításokat váltott ki.
A nemzetgyűlési képviselők arra panaszkodnak, hogy Azerbajdzsán korlátlanul és eltökélten törekszik további követelések felvetésére. „A szakmám, a nemzetközi jog, halott” – mondta Vlagyimir Vardanyan, a jogi bizottság elnöke. Az imperializmus új korszakára figyelmeztetett, amelyben az olyan országok, mint az övé, megszorulnak.
„Minden egyes birodalom abban érdekelt, hogy növelje a területét, és mivel jelenleg olyan helyzetben vagyunk, hogy a Potsdamban és Jaltában kiépített hagyományos szövetségek már nem működnek, a szuverenitás egyre sebezhetőbbé válik” – mondta. „Fontos, hogy konszenzust alakítsunk ki a térség jövőjéről, mert ha nem tesszük, akkor egy imperialistább világot fogunk élni, mint a 19. században”.
Ebben a hónapban Pashinyan az északkeleti Tavush tartományban három évtized után visszaadott négy megszállt határ menti falut Azerbajdzsánnak. Ezt a két ország közötti határoknak a Szovjetunió felbomlása idején fennálló határok mentén történő meghatározására irányuló tárgyalási folyamat első lépéseként harangozták be.
Az ellenzék kapitulációval vádolta Pashinyant, aki ragaszkodott ahhoz, hogy az alternatíva háború lett volna. A megállapodás napokig tartó tiltakozásokat váltott ki a falusiak részéről, ami 80 letartóztatáshoz vezetett a fővárosban.
Az érzelmek már akkor is magasra csaptak, hiszen ez volt az örmény népirtás évfordulója, amikor örmények tízezrei vonultak szegfűvel és rózsával az emlékműhöz, amely egy olyan népirtásra emlékezik, amelyet nem minden ország, köztük az Egyesült Királyság sem ismer el.
„Örményországban gyakorlatilag mindenkinek van olyan őse vagy rokona, akit vagy megöltek a népirtás során, vagy arra kényszerítették, hogy elhagyja ősei otthonát” – mondta Rubinyan.
A pivot leglátványosabb példája 2023 februárja óta egy 200 fős, fegyvertelen uniós civil megfigyelő misszió telepítése, amely már több mint 2000 járőrt gyűjtött össze a határ örmény oldalán lévő hat bázisról. Kék zászlóikkal, dzsipjeikkel és távcsöveikkel figyelik az azerbajdzsáni csapatmozgásokat, és bőséges napi jelentéseket küldenek Brüsszelbe. A személyzet meg van győződve arról, hogy megnyugvást nyújtanak, amikor a feszültség és a dezinformáció virágzik.
Markus Ritter, a misszió igazgatója megvédte a misszió korlátozott célkitűzéseit. „Le tudjuk nyugtatni a dolgokat. Stabilizáló tényezővé váltunk” – mondta. „Ha összehasonlítjuk a bevetés előtti és utáni helyzetet, akkor van különbség”.
Dél-Örményország egyes részein azonban Oroszország megakadályozza megfigyelőinek működését. Ritter elismerte: „Ez egy olyan ország, amely kétségbeesetten keresi barátait és szövetségeseit”.
Örményország most Indiától és Franciaországtól vásárol fegyvereket, és április 5-én az EU és az USA ígéretet tett arra, hogy 270 millió eurót, illetve 65 millió dollárt biztosít Örményországnak.
Az új partnerség célja, hogy Örményországnak az orosz piacoktól és energiától való súlyos függőségét enyhíteni kezdjék. De ez egy nagyon szerény csomag, ami egy örmény diplomatát arra késztetett, hogy magánjelleggel panaszkodjon: „Attól tartok, úgy vezetnek minket, mint bárányokat a vágóhídra”.