A Google anyavállalata, az Alphabet 67,6 milliárd dolláros bevételt ért el az első negyedévben, nyeresége pedig részvényenként 1,89 dollár volt, miközben az elemzők átlagosan 1,53 dollárra számítottak. A társaság története során először fizet osztalékot, ami részvényenként 20 cent lesz, egyúttal 70 milliárd dollár értékben sajátrészvény-visszavásárlásról is döntöttek. – írja az economx.hu
Felhő alapú üzletág
A társaságnak sikerült profitálnia a mesterséges intelligencia fejlesztéséből, mégpedig részben a felhő alapú üzletágán belül, ami 28 százalékos növekedés után 9,6 milliárd dollár árbevételt hozott, és most termelt először nyereséget a cégnek, közel 1 milliárd dollár értékben. A Google csak a harmadik helyen van az üzletágban a Microsoft és az Amazon mögött, viszont a mesterséges intelligencia ügyes felhasználásával akár utol is érheti konkurenseit.
Keresőmotor
A keresőmotorhoz kapcsolódó reklámárbevétel 14 százalékkal 46,2 milliárd dollárra nőtt, így egyelőre messze ez a cég legnagyobb árbevételi forrása, az egész évre 200 milliárd dollárt remélnek belőle. A Bloomberg szerint a cégnél nagy a félelem, hogy a mesterséges intelligenciára épülő chatbotok elcsábítják a felhasználókat, ezért igyekszik velük lépést tartani a fejlesztésben.
YouTube
A YouTube 8,1 milliárd dolláros árbevételt hozott, amihez hozzájárultak az élő sportközvetítések, a reklámblokkolók elleni küzdelem, valamint a Shorts, a rövid videók platform sikere, mellyel részben sikerült visszahódítani a TikTok miatt elvesztett korábbi felhasználókat. Összességében így a videómegosztó két éve a legerősebb növekedést érte el.
Árfolyamugrás
A befektetők, úgy tűnik, igen jól fogadják az eredményt: a tőzsdei nyitás előtti indikatív kereskedésben 12 százalékkal nő a részvény árfolyama, amely már eddig is örökös csúcson volt. Ez 230 milliárd dollárt tesz hozzá a cég piaci értékéhez, ami így átlépi a 2000 milliárdos álomhatárt, és a Nvidiát visszaelőzve a világ harmadik legnagyobb tőzsdei cége lehet a Microsoft és az Apple után.