Hirdetés
Nagyvilág

Jön a mesterséges intelligencia a META alkalmazásaira is

ATV.hu

A jövőben nem kell majd az OpenAI weboldaláig mennünk, ha egy gyors és hatékony chatbotra lenne szükségünk, a Meta ugyanis úgy tervezi, hogy saját mesterséges intelligenciájukat beépítik a Facebookba, az Instagramba, a Messengerbe és a WhatsAppba is.

Hirdetés

Megelégelte az OpenAI és a ChatGPT egyeduralmát Mark Zuckerberg, ezért olyan lépésre szánta el magát, amivel jócskán felkavarja majd az állóvizet a mesterséges intelligencia-alapú fejlesztések területén. Mint ismeretes, a Meta még tavaly szeptemberben mutatta be saját fejlesztésű MI-asszisztensét, azóta azonban keveset lehetett hallani felőle. Egészen mostanáig, most ugyanis kiderült, hogy Zuckerberg azt tulajdonképpen az összes fő Meta-alkalmazásba beépíti. – írja az Index.

Az asszisztens ezen felül egy külön weboldalt is kap majd, bizonyos országok lakosai számára a meta.ai címen már el is érhető – Magyarországról azonban egyelőre még nem lehet felkeresni. Zuckerberg és a Meta azért döntött a fejlesztések bevezetése mellett, mivel úgy látják, csak így lehetnek az OpenAI kihívói – éppen ezért tovább fejlesztették nyílt forráskódú MI-modelljüket is, a Llamát, ami ezúttal már a Llama 3 névre hallgat. A vállalat szerint az új modell már most jobban teljesít a kulcsfontosságú mutatókban, mint a versenytársak, és általánosságban hatékonyabb a kódoláshoz hasonló feladatok elvégzésében is.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a Meta csak két kisebb Llama 3-modellt ad ki, amelyek egyaránt elérhetők lesznek az MI-asszisztensben és a külső fejlesztők számára – ezt fogja majd a későbbiekben egy nagyobb, már multimodális modell követni.

Jelenleg a Meta MI-asszisztense az egyetlen olyan chatbot, ami valós idejű keresési eredményeket képes szolgáltatni egyszerre több, névlegesen a Google és a Bing keresőmotorból is. Azt, hogy végül melyikre támaszkodik, azt maga az MI dönti majd el az alapján, hogy mely keresési találatokat gondolja relevánsabbnak. Emellett a képgeneráló mechanizmusok is frissítve lettek, a Llama 3 például már képes mozgóképeket, GIF-eket készíteni, ami azonban még lenyűgözőbb, az a valós idejű képgenerálás.

A modell képes a másodperc tört része alatt képeket generálni, így a fotó már aközben létrejön, míg mi éppen csak gépeljük az instrukciókat.

Bár eddig csak az Egyesült Államokban volt elérhető, a Meta mesterséges intelligenciája angol nyelven Ausztráliában, Kanadában, Ghánában, Jamaicán, Malawiban, Új-Zélandon, Nigériában, Pakisztánban, Szingapúrban, Dél-Afrikában, Ugandában, Zambiában és Zimbabwében már szintén használható. Azt, hogy más nyelvek mikor lesznek támogatottak, illetve hogy egyéb országokba mikor érkezik meg a fejlesztés, egyelőre nem tudni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek