Brutális tömegverekedés tört ki 15 tinilány között Galacon – írja a Bors. Az információk szerint a vita a közösségi médiában kezdődött, ugyanis egy fiú állítólag egymás ellen uszította a lányokat.
A szemtanúk arról számoltak be, hogy több tini tepert a földre két másik lányt, majd ütlegelték és rugdosták őket. Az áldozatok azt mondták, nem ismerik a támadókat, de állítólag egy fiú küldte őket rájuk, hogy megverjék őket, miután összeveszett egyikük barátnőjével.
A támadók 13 és 16 év közöttiek: a törvény szerint csak a 16 évesek vonhatók büntetőjogi felelősségre a tetteikért, ám Ciprian Stoica, a Galac megyei rendőrség szóvivője elmondta, bűnügyi dosszié készült testi sértés, vagy más erőszakos cselekmény miatt, majd a büntetőeljárást kiterjesztették a közrend és a köznyugalom megzavarásának bűncselekményére is.
A rendőrök jelenleg is próbálják azonosítani azokat a tiniket, akik részt vettek a verekedésben.