Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, hogy több jelölt is van a 39 éves brit utódlására, és a „kívánságlista” első helyén a címvédő holland Max Verstappen áll.
„Természetesen őt szeretnénk leginkább, de más megoldások is szóba jöhetnek”
– utalt Wolff arra, hogy a hírek szerint Fernando Alonso (Aston Martin), Carlos Sainz (Ferrari) és az olasz Kimi Antonelli is az esélyesek közé tartozik. Utóbbi még csak 17 éves, a Mercedes utánpótlásprogramjában szerepel, és első szezonját tölti a Forma-2-ben. „Nem szeretnék rá nyomást helyezni, mert még nagyon fiatal, de úgy néz ki, hogy egy napon majd a legnagyobbak között emlegetik majd” – tette hozzá a csapatfőnök, írja az MTI.
A háromszoros világbajnok Verstappen szerződése 2028-ig szól a Red Bullnál, de egy záradék alapján hamarabb is elhagyhatja az osztrákokat.
Az F1-es idény a jövő hétvégén folytatódik Japánban.
Ahogy arról korábban az atv.hu is beszámolt, Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.