Az Egyesült Államok attól tartott, hogy lemarad a hidegháborús riválisok mögött, ezért emlékeztetni akarták a világot arra, hogy továbbra is Amerika a domináns szuperhatalom.
Ma már tudjuk, hogy ez a holdraszállással sikerült, amelyet Kennedy elnök hirdetett meg, és az Apollo-11 teljesített 1969. július 20-án.
Eredetileg azonban Washingtonban egy másik titkos tervvel készültek, amelynek kódneve az A119-es projekt volt – írja a Sky History cikke.
A projekt célja az volt, hogy a légierő olyan nagy gombafelhőt hozzon létre a Holdon, ami a földről is látható szabad szemmel.
A hadsereg 1958 májusa körül indította el a szigorúan titkos projektet, amelyet egy vezető fizikus, Leonard Reiffel vezetett, aki később a NASA-nál az Apollo-program igazgatóhelyettesi posztját töltötte be.
Reiffelt a légierő kérte fel, hogy „gyorsítsa fel” azt a projektet, amely a Hold felszínén bekövetkező elméleti nukleáris robbanás láthatóságát és hatásait vizsgálja. Reiffel kezdettől fogva tudta, hogy a projekt politikai indíttatású.
A The Observer című lapnak nyilatkozva 2000-ben kijelentette: „Egyértelmű volt, hogy a tervezett robbantás fő célja PR-gyakorlat volt. A légierő olyan nagy gombafelhőt akart, hogy az a Földön is látható legyen”.
A tízfős csapat tagja volt többek között a fiatal Carl Sagan csillagász, aki később televíziós ismeretterjesztőként vált világhírűvé.
Magának a tervnek a létezéséről is Sagantól tudunk, ő hozta nyilvánosságra a szigorúan titkos projektről szóló információkat.
Reiffel azt állította, „technikailag megvalósítható”, hogy a Holdon három kilométeres pontossággal eltaláljanak bármilyen célpontot. Ehhez egy olyan interkontinentális ballisztikus rakétát kellett volna használni, amelyet az Egyesült Államok 1959-ben tesztelt.
A Holdra kilőtt nukleáris eszköz atombomba lett volna, nem hidrogénbomba, mivel az utóbbi túl nehéz lett volna a rakéta számára.
A környezeti hatásokkal akkoriban nem foglalkoztak, viszont a tervet ejtették, amikor kiderült, hogy a nukleáris eszköz felrobbantása nyomán keletkező kráter lényegében láthatatlan lett volna a Földről, még egy jó teleszkóppal is. A terv ellen szólt az is, hogy olyan hatalmas költséggel járt volna, ami az elért csekély hatás nem indokolt.
Az aggodalmak között szerepelt az is, hogy ha a rakéta a kilövéskor vagy még a földi légkörben felrobban, az példátlan nukleáris katasztrófát idézett volna elő.
Így aztán az A119-es projektet félretették, Neil Armstrong és Buzz Aldrin pedig beírhatták nevüket a történelembe.