Az illetékes francia fellebbviteli bíróság indoklása szerint az Ukrajnában életbe léptetett szükségállapot miatt nincs biztosítva a tisztességes eljáráshoz való jog.
„A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a kérelmező állam nincs abban a helyzetben, hogy biztosítani tudja, hogy Zsevago urat olyan törvényszék elé állítsák, ahol szavatolni tudnák az alapvető eljárási garanciákat és a védelemhez való jogait”
– ismertette pénteken a milliárdos üzletember egyik szóvivője. Ukrajnában Zsevagót a Finance & Credit Bank (F&C) pénzintézet 2015-ös összeomlásával kapcsolatos sikkasztás gyanúja miatt akarják bíróság elé állítani. A milliárdost 2022 decemberében vették őrizetbe a francia Alpokban található Courcheval üdülővárosban, később azonban egymillió euró (377 millió forint) óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
Az üzletember tagadja az ukrán hatóságok ellene felhozott vádjait. Zsevago a Svájcból irányított, londoni székhelyű Ferrexpo vasérckitermelő vállalat főrészvényese. Egy állásfoglalásban közölte, hogy „amint erre lehetőség nyílik az ukrán igazságszolgáltatáson belül”, mindent erőfeszítést meg fog tenni jogorvoslat előterjesztésére.