Az amerikai fizikus édesapja, Julius Seligmann Oppenheimer német származású zsidó volt, aki még tinédzserként vándorolt ki Németországból Amerikába, hogy szerencsét próbáljon.
A fiatal Seligmann a textiliparban helyezkedett el, és szorgalmas munkával sikeresen meggazdagodott, melynek következtében New York fényűző kerületében vásárolt magának ingatlant. Seligmann 1903-ban feleségül vette – a szintén német származású amerikai zsidó hölgyet – Ella Friedmant, akitől 1904-ben megszületett első gyermekük, Julius Robert Oppenheimer, akit az „atombomba atyja”-ként szokás emlegetni. Rajta kívül még három fiúgyermeke született a fiatal házaspárnak.
A tudáséhes egyetemista
Robert Oppenheimer 17 éves korában fejezte be a középiskolát, majd egy évvel később felvételt nyert a Harvard Egyetemre, ahol a kémia lett a fő szakja. Itteni tanulmányai során kezdett el érdeklődni az elméleti fizika iránt Percy Bridgman későbbi Nobel-díjas fizikus előadásainak hatására.
1926-ban a neves Göttingeni Egyetemen folytatta tanulmányait, amely az elméleti fizika egyik központjának számított. Tudáséhsége folytán a szemináriumokon rendkívül lelkesen vitatkozott társaival és tanáraival. Emiatt több diáktársa panaszt is tett rá. Végül 1927-ben 23 évesen sikeresen megszerezte a doktori fokozatot.
A fiatal tudós kiváló tudományos munkát végzett a kvantummechanika területén. Tanárával, a Nobel-díjas Max Bornnal együtt jelentették meg híres tanulmányukat a Born–Oppenheimer-közelítésről, amely a kvantummechanika egyik legalapvetőbb elméletének számít. Göttingeni tanulmányai során megismerkedett más híres fizikusokkal is, köztük Teller Edével, akivel később szoros munkatársi kapcsolatba került a Manhattan-terv révén.
A Manhattan-terv
Franklin D. Roosevelt amerikai elnök Szilárd Leó kezdeményezésére megindította az atombomba kifejlesztésére irányuló kutatásokat 1942-ben. Felkérték Oppenheimert a projektben való részvételre. Itt neves tudósokkal együtt a neutron-láncreakcióval kapcsolatos számításokat kezdte el végezni. A kutatást később Manhattan-tervnek nevezték el, és a projekt élére Oppenheimert nevezték ki. A fizikus javaslatára az új-mexikói Los Alamosban, egy iskola területén állították fel titkos laboratóriumukat a kísérletekhez. Itt a korszak legkiválóbb tudósaival vette magát körül, akiket nemes egyszerűséggel „világítótesteknek” hívott.
Oppenheimer nemcsak felülről irányította a folyamatokat, hanem valamennyi lényeges mozzanatnál és döntésnél jelen volt.
A kitartó munkájuknak köszönhetően 1945. július 16-án bevethették az első kísérleti atombombát. Helyszínnek az új-mexikói Alamagordo melletti területet választották, melynek Oppenheimer a Trinity nevet adta. A plutóniumbombát hajnali fél 6-kor robbantották fel.
A robbanást követően vakító fény világította meg a környező hegyeket. Ahogy mondták: „Aznap kétszer kelt fel a nap.” A lökéshullámot még 160 km-es távolságból is érzékelni lehetett, a gombafelhő pedig 12 km-es magasságba emelkedett. A pusztítás minden várakozást felülmúlt. A kísérletet 16 km-es távolságból figyelő tudósok közül néhányan nevettek örömükben, mások viszont a pusztítást látva sírtak vagy elnémultak. Oppenheimer első szavai pedig ezek voltak: „Azt hiszem, működött.”
Oppenheimer sajnálatát fejezte ki, hogy nem tudták Németország ellen bevetni az atombombát, mivel akkor már Németország kapitulált. Azonban a Nagaszakira ledobott második bombát már nem érezte szükségesnek. Oppenheimer felelősséget érzett az ártatlanul meghalt emberek miatt, és arra az álláspontra jutott, hogy az atombomba használatát be kell tiltani. Ennek érdekében Harry S. Truman elnökkel egy magánbeszélgetést is lefolytatott, amely sajnálatos módon rosszul végződött. Ennek ellenére Truman a Medal for Merit érdemrenddel tüntette ki Oppenheimert a háborúban végzett szolgálataiért.
A mellőzött tudós
Oppenheimernek a kezdeti általános megbecsülés után egyre több támadással kellett szembenéznie.
A hidegháború fokozódásával sokan a Szovjetunió ügynökének tekintették, és elővették az FBI által a világháború előtt és alatt lejegyzett kommunistákhoz köthető kapcsolatait és tevékenységeit. Oppenheimer tagadta, hogy a kommunista párt tagja vagy szovjet ügynök lenne. Ennek ellenére gyanús személynek minősítették.
1963-ban részlegesen rehabilitálták, végül 1967-ben – vélhetően a láncdohányosság és a radioaktív sugárzások miatt kialakult – gégerákban hunyt el.
A teljes cikk a Hetek pénteken megjelent számában olvasható.