A fürdőkádas gyilkosként ismertté vált Manfred Genditzki az eredeti ítélet szerint végzett egy idős nővel egy társasházban, ahol ő volt a gondok, ezért életfogytiglani börtönre ítélték. Az ügyet újratárgyaló bíróság azonban azt állapította meg, hogy az idős nő vélhetően baleset következtében vesztette életét, és nem is történt semmilyen bűncselekmény.
Felmentése után Genditzkit barátai és családtagjai ölelték át a müncheni bíróság épülete előtt.
„Nem tudok ugrálni örömömben”
– mondta a most 63 éves férfi. „Nincs okom ünnepelni. Tizennégy évem odalett” – tette hozzá.
A mostani tárgyaláson több szakértő is arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem történt gyilkosság. Egyikük azt mondta, hogy elviekben elképzelhető, hogy emberölés történt, de nincs rá tényleges bizonyíték. A bíróság ezért úgy határozott, hogy „a tények alapján az elítélt ártatlansága bizonyított”.
Elisabeth Ehrl elnöklő bíró a német igazságszolgáltatás nevében bocsánatot kért Genditzkitől, és azt mondta, hogy a kormánynak kártérítést kell fizetnie, amiért a férfit ártatlanul elítélték.
„Ez az igazság pillanata. Kimondtuk a jogi állásfoglalást, amelyre 14 éven át várt”
– mondta a bírónő. „Nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy elvettük öntől a normális életet” – tette hozzá.
Az újratárgyaláson az ügyészség is a férfi felmentését támogatta – írja az MTI.