Marina Abramovic mindkét szülője partizánként harcolt a II. világháborúban, amelynek végeztével ünnepelt nemzeti hősök lettek a Tito vezette jugoszláv kormányban. Emiatt nem sok érkezésük volt közös gyermekük nevelésére, ezért a kislányt hat éves koráig a nagyanyja nevelte. Ekkor azonban megszületett az öccse, az édesapja pedig elhagyta a családot: az anyja ekkor úgy döntött, hogy visszaveszi a gyermekei nevelése fölött a gyeplőt. Marina visszaemlékezései szerint katonás szigorral uralkodott az életük felett: állítása szerint még 29 éves korában is haza kellett érnie este 10 órára. Fiatal felnőttként egy darabig a festészettel próbálkozott, képzőművészeti tanulmányait a Belgrádi Művészeti Akadémián végezte 1965 és 1970 között, két évvel később pedig részt vette egy zágrábi posztgraduális képzésen.
Művészetében az emberi test tűréshatárát feszegette
Karrierje az 1970-es években vette kezdetét, a performansz műfajának nemzetközi felívelésével egyetemben. Ezen előadásforma sajátossága, hogy a művész, vagyis a performer a saját testét használja kifejezési és közvetítő eszközként. Az események egy része gondosan eltervezett, ám mivel gyakran bevonják a közönséget is, ezért sok a kiszámíthatatlan és megismételhetetlen epizód. Marina Abramovic hírnevét a Ritmus című, különböző számokkal jelölt performanszainak köszönheti, amelyekben mind az emberi test tűréshatárát feszegette a közönség bevonásával. Az első a 10. Ritmus című munkája, amelyben felvette egy magnóra, ahogy késsel kopogtatott a saját ujjai között: ha megsebezte magát, megállt, majd amikor végzett, visszajátszotta a felvételt és megpróbálta pontosan rekonstruálni a hibákat.
Az 5. Ritmus című performansza is könnyedén végződhetett volna katasztrófával, ebben ugyanis oly módon vizsgálta az emberi test vizikai és mentális tűrőképességét, hogy belefeküdt egy nagy, olajjal átitatott csillagba, amelyet előtte meggyújtott. Abramovic csak azért nem fulladt meg a performansz közben, mert a közönség kirángatta a lángoló csillagból, elmondása szerint ugyanis már korábban elvesztette az eszméletét. 2. Ritmus című előadását épp az 5. Ritmusban tapasztalt ájulás ihlette, be akarta ugyanis építeni a performanszba az öntudatlanságot. A kétrészes előadás első része ötven percig tartott, amikor bevett egy súlyos betegeknek szánt gyógyszert, amitől az izmai hevesen rángatózni kezdtek és teljesen elvesztette a kontrollt a teste felett, miközben tökéletesen tudatában volt annak, hogy mi történik. A második részben egy skizofrén betegeknek szánt nyugtatót vett be rá.
A 0. Ritmus című performansza a legismertebb
A 0. Ritmus című előadásában hat órán keresztül állt némán és mozdulatlanul a közönséggel szemben egy szobában, ahova 72 tárgyat készítettek oda a résztvevőknek. A közönség a tárgyak felhasználásval azt tehetett Marina Abramoviccal, amit csak akart – jót és rosszat egyaránt. A performansz kezdetén minden résztvevő visszafogottan viselkedett, ám ahogy telt az idő, és kezdtek ráébredni, hogy a falra kifüggesztett tábla (ebben a szobában a tetteiknek nincsenek következményeik) valóban igaz, egyre jobban eldurvultak. Megsebezték a testét, leszagatták a ruháit, egyikőjük pedig az asztalra helyezett töltött fegyvert is fejének szegezte. Marina Abramovic később úgy emlékezett vissza erre a performanszra, hogy ,,nem szabad a közönségre bízni az életed, mert akkor megölnek”.
Abramovic 1975-ben találkozott Frank Uwe Laysiepenel Amszterdamban, a művészek pedig ezután 12 évig alkottak egy párt. Közös munkájuk a Rest Energy című performansz, amelyben egy galérián álltak egymással szemben. Saját testsúlyukkal tartottak egy kifeszített íjat, amelynek a nyila Marina szívére szegeződött. A kapcsolatuk 1988-ban ért véget, a Kínai Nagy Falon. Az eredeti tervük szerint mindketten elindultak volna a két végéről, hogy amikor középen találkoznak, ott összeházasodjanak, de már csak a búcsúszavak hangzottak el.
Beköltözött egy múzeumba
Abramovic a The House with the Ocean View című munkájában 12 napra beköltözött a múzeumba a közönség szeme előtt. Ezen idő alatt nem evett semmit, csak vizet fogyasztott, az életét pedig a látigatók előtt élte. 2010-es, A művész jelen van című performansza keretében Abramovic egy asztalnál foglalt helyet, vele szemben pedig akárki helyez foglalhatott. Így nézte a látogatókat napi hét órán keresztül, 75 napon át. Ezen a performanszon jelent meg egykori szerelme, a találkozásról készült videófelvételt pedig 14 millióan látták mindössze néhány nap alatt. 2022-ben aztán ugyanezt a performanszot ismételte meg, igaz egy kicsit másként: az foglalhatott vele szemben helyet, aki a legtöbbet ajánlotta érte, a pénzt pedig Ukrajna megsegítésére ajánlotta fel.