Hirdetés
Nagyvilág

Brutális történeteket eredményeznek a szigorú abortusztörvények az Egyesült Államokban

ATV.hu

Egy Oklahoma államban élő nőnek azt mondták az egészségügyi dolgozók, hogy a parkolóban kellene megvárnia, amíg annyira rosszul nem lesz, hogy elvégezhetik rajta az abortuszt – írja a helyi sajtó. 

Hirdetés

A nőnek részleges moláris terhessége volt, ami azt jelenti, hogy a méhlepény elváltozása rákot okozott nála. A kórház alkalmazottai elmondása szerint segítőkésznek bizonyultak, ám ennek ellenére kijelentették: a hatályos jogszabályok értelmében csak akkor avatkozhatnak bele, ha szemmel láthatóan rosszul van vagy vérezni kezd. 

Az államban három különböző törvény felelős az abortusz szabályozásáért. Márciustól az állami legfelsőbb bíróság döntése értelmében csak akkor szabad elvégezni a beavatkozást, ha a páciens élete veszélyben van. A nőt viszont annak ellenére sem láthatták el, hogy az orvosok szerint is csak két hét volt hátra az életéből a terhesség körülményei miatt. 

A nő és férje még két kórházat látogattak meg, de mindkét helyen elutasították őket. Végül egészen Kansas-ig kellett utazniuk a beavatkozásért. 

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek