A napokban jelentette be a Pentagon, hogy az amerikai hadsereg az Egyesült Államok légterében felfedezett, majd Dél-Karolina partjainál lelőtt, feltételezhetően kínai megfigyelő ballonhoz köthető „jelentős törmeléket” talált. Peking váltig állította, hogy elsodródott meteorológiai ballonról volt csak szó. A Fehér Ház szerint azonban Kína már hosszú évek óta kémkedik az Egyesült Államok és szövetségesei után. A léggömb csupán az első volt azon rejtélyes objektumok sorozatából, amelyeket az amerikai hadsereg az elmúlt nyolc napban megsemmisített az észak-amerikai légtérben. Peking szerint az Egyesült Államok az elmúlt év során legalább tíz alkalommal sértette meg Kína légterét azonosítatlan repülő tárgyaival. Az amerikai légtérben, érzékeny atomlétesítményekhez közel „sodródó” ballon felfedezése nyomán Antony Blinken külügyminiszter elhalasztotta kínai útját.
Mielőtt az úgynevezett kémballonok körüli botrány kirobbant volna, két vezető beosztást betöltő amerikai tisztviselő is megdöbbentő előrejelzésekkel rukkolt elő a Kína–Tajvan, illetve a Kína–Egyesült Államok katonai konfliktusokra vonatkozóan. Február elején egy kiszivárgott dokumentumban Mike Minihan amerikai tábornok kijelentette, hogy megérzése szerint Amerika 2025-re háborúban áll majd Kínával. „Remélem tévedek. A megérzésem azt súgja, 2025-ben harcolni fogunk. Hszi csapata, érvelése, lehetőségei mind 2025-re mutatnak” – írta, majd felvázolta a felkészülés nyolcpontos tervét Kína elrettentésére, illetve legyőzésére. Nem sokkal később a Központi Hírszerzési Ügynökség igazgatója, William Burns kijelentette, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök Tajvannal kapcsolatos ambícióit nem szabad lebecsülni. Hozzátette, az Egyesült Államok hírszerzési információi szerint Hszi már el is rendelte, hogy hadserege legyen kész arra, hogy 2027-re lerohanja Tajvant.
Arról, hogy mennyi alapja lehet az előrejelzéseknek, és mennyi esély van arra, hogy az elkövetkezendő években szemtanúi lehetünk egy Kína–Amerika háborús konfliktusnak, Horváth Csaba Barnabást, a Danube Intézet vezető kutatóját, és Salát Gergely sinológust kérdezte a Hetek.
Azzal kapcsolatban, hogy hogyan nézne ki egy amerikai–kínai háború, és milyen hatásai lennének az általunk ismert világra, Horváth Csaba Barnabás kijelentette, egy Tajvan kapcsán esetlegesen kirobbanó amerikai–kínai háború esetén a fő kérdés az lenne, hogy sikerülne-e ezt a Tajvan körüli vizekre korlátozni vagy sem. Ha sikerülne, akkor az még nem jelentene világkatasztrófát, de az ilyen esetben várható, egymással szembeni gazdasági szankciók a világgazdaságot így is rendkívül súlyosan érintenék. Ha viszont nem sikerülne, az lényegében világháborút jelentene, beláthatatlan következményekkel. Hogy konfliktus esetén lehetséges lenne-e azt a Tajvan körüli vizekre korlátozni, nehéz megítélni. Egyfelől e téren halvány reménysugár lehet, hogy az 1950-es években a koreai háborúban Kína és az Egyesült Államok egyszer már harcolt egymás ellen úgy, hogy a konfliktust egy harmadik ország területére korlátozták, másfelől viszont ilyen esetben mindig nagy kockázata van annak, hogy egy-egy rosszul kiszámított lépés akár akaratlanul is eszkalálja a konfliktust.
Salát Gergely a kémkedési botrányok kapcsán rámutatott, valójában nem tudjuk, hogy mi történt, és valószínűleg nem is fogjuk megtudni. A kínaiak szerint egy meteorológiai ballonról volt szó, ami felett elvesztették az irányítást, az USA pedig az első pillanattól fogva, hogy észlelték, kémballonnak nevezte, pedig ezt nyilván csak akkor lehet egyértelműen állítani, ha megvizsgálták a roncsokat. Erre hamarosan sor kerül, de nem biztos, hogy az orrunkra kötik a végeredményt. Mindenesetre az, hogy rivális nagyhatalmak kémkednek egymás után, nem mondható újdonságnak, a kémkedés valószínűleg ősibb szakma a legősibbnek tartottnál is. „Nem hinném, hogy kínai részről szándékos szintlépésről lenne szó, a nagyhatalmak nem egy szabad szemmel is látható, alig irányítható, lassú, könnyen lelőhető, érzékeny technikát az ellenfél számára egyszerűen hozzáférhetővé tevő hatalmas lufival szoktak üzenni, főleg, ha van rengeteg kémműholdjuk, mesterséges intelligenciájuk, felkészült hackerállományuk. Márpedig a kínaiaknak van. Inkább az a hisztéria tanulságos, ahogy az amerikai elit és közvélemény kezelte a ballonügyet. Ezen a kínaiak remekül szórakoztak” – tette hozzá.
A sinológus rámutatott arra is, hogy az USA politikai elitje néhány éve teljes hidegháborús pszichózisban van, a különféle jóslatok ennek megnyilvánulásai.
Nem nagyon maradt már biztonságpolitikai vagy katonai ügyekkel foglalkozó ember Amerikában, aki ne állt volna elő a saját jóslatával az amerikai–kínai összecsapás időpontjára, helyére, mikéntjére vonatkozóan. Ez azt jelentheti, hogy egyre többen számolnak egy ilyen forgatókönyvvel. Az igazi törésvonal a világban nem Oroszország és a Nyugat között húzódik, hanem Kína és az USA vezette blokk között, Kína ugyanis sokkal jelentősebb globális szereplő, mint Oroszország. Ha ez a feszültség nyílt háborúhoz vezetne, ahhoz képest az ukrajnai háború csak kisebb regionális konfliktusnak számítana. Egyre kevésbé lehet kizárni ezt a lehetőséget.
Több elemző úgy látja, ahogy közeledik Kína Oroszországhoz, úgy romlik folyamatosan diplomáciai viszonya az Egyesült Államokkal. Salát világossá tette, a folyamat inkább fordítva zajlott: minél inkább fenyegetésként kezelte az USA Kínát, az annál inkább közeledett Oroszországhoz, hiszen ellenségem ellensége a barátom. Washingtont az zavarja, hogy Kína nyíltan megkérdőjelezi globális dominanciáját. Kína alapvetően nem szeretne katonai konfliktust, mert hadserege még jóval gyengébb, mint az amerikai. Ugyanakkor vannak bizonyos, elsősorban a szuverenitásukhoz kötődő kérdések – ezeket nevezik kínaiul „mag érdekeknek” –, amelyben a pekingi vezetők úgy vélik, nem engedhetnek. Ha azt érzik, megsértik a mag érdekeiket, akkor Pekingnek nem lesz más választása, mint vállalni a háborút. Ilyen kérdéskör Tajvan is: azt a kínaiak valószínűleg el tudnák fogadni, hogy Tajvan még évtizedekig de facto független maradjon, azt viszont nem, hogy az amerikaiak független államnak ismerjék el. Így bármikor beleprovokálhatók egy háborúba. „Az USA vezetői azt mérlegelik, hogy nem kéne-e most kirobbantani a háborút, amíg a kínaiak még viszonylag gyengék; pár év vagy évtized múlva már jó eséllyel késő lesz, hiszen a kínaiak gőzerővel modernizálják a hadseregüket.”
A teljes cikket a Hetekben olvashatja el.