Hirdetés
Nagyvilág

„Alig emlékszem valamire. Teljesen lesokkolt” – Héthónapos terhesen tudta meg az anya, hogy hármasikreket vár

ATV.hu
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
GyökeresPutyin
Hirdetés
Hirdetés

Egy fordulatokkal teli terhesség történetéről ír a 24.hu a TODAY nyomán. A San Diego-i Genevieve „Genna” Knox a terhessége 20. hetében tudta meg, hogy ikrei lesznek.

A 38 éves tanárnak és párjának már volt egy gyereke, amikor eldöntötték, hogy szeretnének még egyet. Ugyanakkor azzal is tisztában voltak, hogy „már benne vannak a korban”, így a „világ legszerencsésebb embereinek” érezték magukat már akkor, mikor kiderült, első gyermekük után lehet még egy gyerekük.

Aztán a 20. hétben, (az első trimeszter után nem volt ultrahangos vizsgálata, mert széleskörű szülés előtti vizsgálatokon esett át) az ultrahangon kiderült, hogy nem egy, hanem két gyereket várhatnak.

Ezután pedig újabb kilenc hétnek kellett eltelnie, hogy kiderüljön: nem csak simán ikrei, hármasikrei lesznek. Az újabb meglepetés ismét egy ultrahang során érte őket, de nem rendelőben, hanem csak négydimenziós képeket akartak csináltatni emlékül. Itt a vizsgálat közben megkérdezte tőle a szakember, hogy hogy érezte magát, mikor kiderült, ikrei lesznek. Erre Knox elmesélte a történetet, mire a szakember közölte: nem kettes, hármasikrei lesznek.

„Alig emlékszem valamire. Teljesen lesokkolt” – emlékezett vissza az édesanya, aki 2019. március 21-én hozta napvilágra hármasikreiket. Utána néhány hetet az újszülötttek intenzív osztályán töltöttek, de ma már óvodába járnak és jól érzik magukat.

A klinikaigazgató Sean Daneshmand egyébként a TODAY-nek arról beszélt, sokkal gyakoribb az ilyen eset, mint gondolnánk.

Nyitóképünk csak illusztráció!

Hirdetés
Címkék:
Kapcsolódó cikkek