Hirdetés
Nagyvilág

Onnan kapott durva ütést Putyin, ahonnan a legkevésbé várta

ATV.hu

A kínai Huawei technológiai óriáscég áttelepíti oroszországi személyzetének egy részét Közép-Ázsiába, mert attól tart, hogy ha nem teszi, akkor az Ukrajna ellen indított háború miatt Moszkvával szemben bevezetett nyugati szankciók kárt okoznak neki – írja a Napi.hu a Vedomosztyi üzleti napilap értesüléseire és a Moscow Times-ra hivatkozva.

Hirdetés

A lap a vállalathoz közel álló források alapján arról számolt be, hogy a kínai vállalat az Ukrajna ellen indított orosz invázió után kezdte áttelepíteni menedzsereit és divízióvezetőit Kazahsztánba és Üzbegisztánba. Az orosz vezetők egy részét hosszú ideig tartó üzleti utazásra küldték ezekbe az országokba – ezt megerősítette a Vedomosztyinak a Huawei egyik neve elhallgatását kérő, helyi vezetője.

A Telecom Daily kutatóintézet vezérigazgatója szerint a szétosztott központ feladatait megosztották, így például a kazahsztáni személyzet felel a teljes posztszovjet térségben az üzleti fejlesztésekért.

A Huawei sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a Vedomosztyi értesüléseit.

A Napi.hu szerint, amit a cég tesz, az majdnem egyet jelent a kivonulással az orosz piacról. Főként, hogy idén tavasszal már egyszer felfüggesztette az új megrendeléseket és kényszerszabadságra küldte dolgozóit – emlékeztetnek.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek