Körülbelül 90 000 ukrán maradt Mariupolban, akik alig férnek hozzá áramhoz, telefonhoz, internethez, vízhez vagy éppen egészségügyi ellátáshoz egy hónappal a mariupoli Azovstal acélmű ostromának vége után. Azok, akik a tengerparti város orosz megszállását követően is a városban maradtak, nagyrészt el vannak zárva a külvilágtól a korlátozott mobiltelefon- és internethozzáférés miatt.
„A pokolnál is rosszabb volt ott. Erre már tényleg nincsenek szavak” – mondta az 55 éves Vladimir Korchma, aki egész eddigi életét Mariupolban élte le, ahol gépészként dolgozott egy helyi gyárban. „Nem volt gáz és villany. Csak a szerencséseknek volt vize” – tette hozzá Korchma, aki május végén hagyta el a várost.
Korchma fotókat is mutatott a lapnak egy lerombolt lakótömbről. „Ez volt az otthonunk” – tette hozzá. „Most romokban hever. Soha nem hittem volna, hogy 55 évesen hajléktalan leszek” – fogalmazott.
Korchma elmondása szerint szinte lehetetlen felvenni a kapcsolatot a városban maradt testvérével, ugyanis a Kyivstar internet- és telefonszolgáltató március végén leállt. Korchma bátyjának egészen a város szélére kell kigyalogolnia, hogy legyen vétel.
„Mobil információs komplexumok”
A megszállást követően Oroszország igyekezett betölteni a Mariupolban keletkezett információs vákuumot azáltal, hogy nagyméretű képernyőket helyezett el a városban. Az ún. „mobil információs komplexumokon” – ahogy Oroszország nevezi őket – állami tévéhíradókat és politikai műsorokat vetítenek, amelyekben háborúpárti szakértők nyilatkoznak.
„Az összes főtéren ilyen kivetítők vannak” – mondta a Guardiannak Katerina, aki vezetéknevének elhallgatását kérte, mivel jelenleg az orosz határ menti Rostov-on-Don városában él, miután május 6-án elhagyta Mariupolt.
„Amikor anyámmal sorban álltunk, hogy élelmet és vizet szerezzünk, kénytelenek voltunk olyan történeteket hallgatni, amelyek arról szóltak, hogyan szabadulunk meg a náciktól” – tette hozzá.
Kolera és más végzetes betegségek
Miközben az orosz állami tévé Mariupol sikeres „nácimentesítésről” beszél, addig a helyiek – a beszámolók szerint – szörnyű állapotok között élik mindennapjaikat. Erről pedig még az orosz médiában is tájékoztatták a nyilvánosságot. Az állami NTV egyik május végi riportja szerint a város nagy része áram és víz nélkül maradt, miközben az egyre romló egészségügyi helyzet és a gyógyszerhiány fokozza a problémákat.
Mostanra a legtöbben attól tartanak, hogy a kolera és más végzetes betegségek még több ember halálát okozzák majd, ugyanis továbbra is holttestek hevernek mindenfelé a városban, és a nyár csak egyre melegebb időt hoz. A portálnak megszólaló Katerina úgy fogalmazott: „elképesztően intenzív” szag lengi be a várost, amit mindenhol érezni lehet, „bárhová is mész”.
A Telegram „Mariupol Now” nevű csatornáján közzétett videók is hasonlóan felkavaró képet festenek. Az egyik felvételen például, mely a csatorna szerint néhány napja készült, egy több tucat holttesttel teli parkoló látható.
„A fájdalom véget nem érő folyama”
Így jellemezte Anna Chasovnikova, a segélyközpont pszichológusa terápiás üléseit azokkal, akik elhagyták Mariupolt.
„Az egyik legnagyobb probléma az, hogy az emberek nehezen fogadják el, hogy az életük, amit eddig éltek, tulajdonképpen örökre véget ért” – fejtegette Chasovnikova, aki maga is otthagyta a várost még a háború kezdetén.
Bevallotta: annak ellenére, hogy tapasztalt pszichológus, gyakran nehezen tudott segíteni páciensein, akik „a 21. században elképzelhetetlen” történetekkel fordultak hozzá.
„Mit mondasz arra, mikor egy lány elmeséli, hogyan robbantották fel a szeme láttára az apját a saját születésnapi bulija közben?” – tette fel a kínzó kérdést a pszichológus.
Chasovnikova beszélt arról is, hogy páciensei azt is nehezen értik meg, hogy „egy ország, amelyet Mariupolban sokan barátságos szomszédnak tartottak, hogyan tehet ilyesmit”.
A nagyrészt orosz ajkú Mariupol mindössze 60 kilométerre fekszik az orosz határtól, és mind gazdasági, mind családi kapcsolatok szempontjából szoros kapcsolat fűzi Oroszországhoz. A városban nagyjából 90 ezer ember maradt, szemben a háború előtti 500 000 lakossal. A legtöbben közülük túl idősek voltak ahhoz, hogy elhagyják otthonukat, de akadnak olyanok is, akik egyszerűen nem akarták otthagyni korábbi életüket.