Suge vitába keveredett egy bizonyos Cle „Bone” Sloannal, a vitát pedig egy Terry Carter nevezetű üzletember próbálta csitítani.
Suge viszont az autóba pattant, rükvercből elcsapta a két férfit, majd át is hajtott rajtuk. Egyikük, Carter azonnal meghalt. Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera, az ügyvédje pedig sokáig azt állította, hogy védence önvédelemből gázolt.
Suge Knight viszont többé már nem vitatja a bűnösségét, így most 28 év börtönbüntetéssel néz szembe.
„Egy pillanatra sem szállt ki a kocsiból, hogy megnézze, hogy a nagybátyám jól van-e. Ez végig fogja kísérni a családom életét. Semmi sem lesz olyan, mint azelőtt volt. Még egy bocsánatkérést, vagy egy részvétet sem kaptunk tőle” – mondta el az áldozat unokahúga.
Suge Knight alapította a Death Row Records-ot, ami a hiphop aranykorának, vagyis a ’90-es éveknek a legfontosabb kiadója lett. Olyan neveket foglalkoztatott, mint 2Pac, Dr. Dre és Snoop Dogg. Knight vezette az autót, amelyben Tupac rappert lelőtték Las Vegasban még 1996-ban.
atv.hu