Muriel Bowser washingtoni polgármester Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy csatlakozik Virginiához, valamint Észak-, és Dél-Karolinához, amelyeknek kormányzói már hétfőn kihirdették a rendkívüli állapotot.
Donald Trump elnök kedden nyilatkozatot írt alá, amellyel szükségállapotot hirdetett ki Észak-, és Dél-Karolinára. Ezzel szövetségi pénzösszegeket és más segítséget tett lehetővé a két déli állam számára. Twitter-bejegyzéséebn leszögezte: „sok év óta ez az egyik legrosszabb vihar, amely a keleti partvidéket sújtja”.
Dél-Karolinában kedd délig – a Henry McMaster kormányzó által megadott határidőig -befejeződött a partvidéki területek kiürítése, Észak-Karolinában és Virginia tengerparti vidékein még tart a kötelező evakuálás. Az észak-karolinai hatóságokat aggodalommal tölti el, hogy a Florence hurrikán várhatóan egy atomerőmű közelében, Southport városkánál ér partot.
A szakemberek szerint a hurrikán kicsit ugyan csendesülhet is, de várhatóan 5-ös erősségű lesz, mire partot ér. Ralph Northam, virginiai kormányzó hivatala közleményt tett közzé, és ebben felhívta a figyelmet, hogy az állam belső vidékein „katasztrofális áradások, erős szél és szinte bizonyosan tömeges áramkimaradások várhatóak”. Bizonyos területeken akár 50 centiméternyi csapadék is hullhat. A Potomac folyó partján fekvő virginiai Alexandria óvárosában már térdig érő víz öntötte el az utcákat, vízben állnak az éttermek és a kávézók.
Az amerikai haditengerészet kivezényelte a nyílt óceánra a Virginiában állomásozó mintegy 30 hadihajóját.
Kedden a kora délutáni órákban sajtótájékoztatót tartott Phil Murphy, New Jersey kormányzója is. Mint mondta: ebben az államban is készülnek a hurrikánra.
Jeff Byard, a szövetségi Katasztrófa-elhárítási Hivatal (Fema) tisztségviselője több amerikai televíziónak is nyilatkozott. „Ez a vihar rendkívüli károkat okoz majd az országnak, hosszú idő kell majd az újjáépítéshez” – mondta. Jelezte azt is: a tengerparti vidékektől távol, az ország belsejében lévő tagállamokat – így például Nyugat-Virginiát, Pennsylvaniát, sőt, még Ohiót is – érinti majd a nagy kiterjedésű viharzóna.
Közben Hawaiihoz az Oliviának elnevezett trópusi vihar közelít, az előrejelzések szerint szerdán reggel éri el a hawaii Nagy Sziget (Big Island) partjait. A közintézményeket, nemzeti parkokat és iskolákat keddtől zárva tartják. A trópusi vihar a meteorológusok szerint 38-44 centiméternyi csapadékot hoz majd.
atv.hu/MTI
Jakupcsek plusz minden hétköznap 20:30-tól az ATV-n: