„A gyerekek meghalnak, de senki se tud róla” – állt a hétfő délutáni spontán tüntetés egyik transzparensén, amit a tüntetők egy hangosabb csoportja a Macedóniát és Görögországot összekötő vasúti sínekre szervezett. A több tucat férfiból álló szíriai csoport azt követelte, hogy engedjék őket tovább az embercsempészek segítségével tavaly nyáron jól bejáratott, Európa szívébe vezető balkáni útvonalra.
Senki sem mondta el nekik, hogy miközben ezt követelik, az EU és Törökország éppen arról egyeztet, hogyan korlátozzák illetve tereljék legális mederbe az Európát sújtó illegális bevándorlást.
Az állapot tarthatatlanságára jellemző, hogy idén sem csökkent érdemben a menedékkérők száma. Tavaly a Frontex becslései szerint 1 millió 800 ezer ember érkezett Európába tengeren és vízen, idén az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint több mint 135 ezer menedékkérő érkezett. Nagyrészt szíriai állampolgárok, de az irakiak és afgánok is sokan vannak, valamint érdekes módon ott van közöttük rengeteg koszovói és albán is.
Ennek a tömegnek egy része torlódott föl Idomeninél, miután a macedónok szigorítottak a migránspolitikájukon. Amikor tavaly kint forgattunk, a körülbelül kétezer férőhelyes táborban 1500-2000 menekült tartózkodott, idén márciusra azonban a fent említett okból nagyon föltorlódott a javarészt szíriai családokból álló tömeg. Március 7-én a helyi hatóságok becslése szerint a menekültek száma 13-14 ezer fő között mozgott.
A menekültek az atv.hu tudósítójának tapasztalatai szerint nem csak az ideiglenes tábort lakták be, hanem a környező erdőket, lakatlan épületeket és magát a vasútállomást is.
Az Idomenitől 15 kilométerre található Polikasztro városában is rendszeresen lehetett látni menedékkérő csoportokat, akik az Idomeniben tapasztalható tömegjelenetek elől menekülve ott intézték napi bevásárlásaikat. Idomeniben egyébként minden utcában lehetett találkozni migránsokkal, ami a helyieket nem igazán zavarta. A lakosság nagyon barátságos volt, szóba elegyedtek velünk is, sőt kávét is kaptunk.
„Süllyesszük el a csónakjaikat?”
Egy ilyen beszélgetés végén jutottunk el Polikasztro városi tanácsának egyik tagjához, aki név nélkül nyilatkozva vállalt egy rövid interjút. Polikasztróról annyit kell tudni, hogy itt található az a városi tanács és polgármesteri hivatal, amely felelős Idomeniért is, valamint több más, kisebb görög településért a térségben.
A tanácstag miután megtudta, hogy magyarok vagyunk, egyből mély sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök szerint a menekültválságért a görögök tehetnek. „Tele vagyunk szigetekkel, nem tudjuk őket megállítani. Süllyesszük el a csónakjaikat?” – tette fel a kérdést,
mielőtt kifejtette volna, hogy nehéz helyzetben vannak, főleg Idomeninél, ahol most a gazdasági válság mellett már humanitárius krízis is kezd kialakulni. „Minden nap látjuk őket a házunk mellett. Látjuk a kisgyerekes családokat, és tehetetlennek érezzük magunkat. Bár a helyiek próbálnak nekik segíteni étellel, vagy tejjel a kisgyerekek számára, ez olyan, mintha rákos beteget gyógyítanánk aszpirinnel. Nem tudunk nekik itt segíteni a jövőjük felépítésében” – fogalmazott a tanácstag borúlátóan az Idomeninél 18 hónapja tartó helyzetről.
„Egy második város van felépülőben, 14 ezer menekült szemben a hétezer őslakossal. Fogalmunk sincs, hogy és mire készüljünk” – mondta el, hozzátéve, hogy eddig nem volt feszültség a menedékkérők és a helyiek között,
de ez egy nagyon új helyzet számukra, egy olyan, amilyenre legutóbb a második világháború alatt volt példa.
Sokkoló tapasztalatok
És a viszonyok sem javultak sokat, mert sokkoló volt az, amit Idomeninél tapasztaltunk. A tavalyi állapotoknál is súlyosabb körülmények között tengődött a tömeg. Becsléseink szerint most jóval több család lehetett, mint korábban, amikor sokszor lehetett látni kizárólag férfiakból álló csoportokat.
A gyerekek mezítláb szaladgáltak a sár- és mocsoktengerré változtatott területen, ahol ugyan volt több tucat mobilvécé, az emberek mégis inkább a szabadban végezték a dolgokat, olyan orrfacsaró bűz terjengett az illemhelyiségek közelében.
Két dolog változott érdemben: a tábor mérete, valamint a görög hatóságok által felállított kerítések és ellenőrzőpontok száma, amelyeket azért húztak föl, hogy az emberek ne tudják nagy tömegben megközelíteni a határátkelőt.
Az ételosztás rendje sem változott: javarészt csak a szerencsén múlott, kinek mi jutott. Volt két központi elosztó hely, ahol mindig százméteres sor várakozott a sajttal töltött kiflire, de volt sok önkéntes csoport, jellemzően Németországból, akik nagy furgonokkal érkeztek és azokból osztogatták az élelmiszercsomagokat. Nemegyszer láttuk, hogy az ilyen furgonok körül csoportosuló emberek csalódottan kiabálnak, amikor egy-egy ilyen furgon – kifogyva az ételből – nekilódult. Volt olyan, aki még ilyenkor is futott a gépjármű után.
Életképek Idomeniből
Ezek az emberek nem fognak önszántukból visszatérni Törökországba. Találkoztunk olyan menekülttel, aki arra kért, hogy adjunk neki 15 eurót, mert mindenét, amije csak volt, elköltötte az út során, hogy idáig eljusson.
Valószínűleg az egyik legnagyobb tétel a Szíriából való kijutás illetve a Törökország és Görögország közötti tengeri átkelés lehetett. Nehezen képzelhető el, hogy önszántukból visszatérjenek oda, ráadásul az Idomeninél összeverődött tömeg csak töredéke a már Görögországban tartózkodó menekülteknek.