Erdogan már sajnálja, felfüggesztik a törökök vízummentességét – frissül

Laci Molnár
Hirdetés

Putyin keményen bírálta Amerikát, miután török F-16-os harci repülőgépek lelőttek a török-szíriai határnál egy Szu-24-es orosz vadászgépet. Az orosz elnök szerint előre tájékoztattak a gép érkezésének helyéről és idejéről. Közben az orosz légierő lebombázta azt a térséget, ahol szíriai lázadók megölték a Szu-24-esből katapultáló pilótát. Hollande és Putyin az Iszlám Állam elleni közös harcról egyeztettek.

Hirdetés

Az orosz légierő Szu-24-es vadászbombázóját lőtték le a török-szíriai határnál – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium. A minisztérium szerint az orosz vadászbombázó végig szíriai légtérben volt, amit az objektív repülési adatok is bizonyítanak.

A minisztérium közleményében hozzátette: feltételezhető, hogy a korábbi sajtóhírekkel ellentétben a repülőgépet nem a levegőből, hanem a földről lőtték le.


A minisztérium szerint a lelőtt Su-24-es pilótáinak sikerült katapultálniuk, de egyelőre nem tudni, hogy életben vannak-e – írja a Sky News.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte: egyelőre kivárnak azzal, hogy kommentálják az incidenst. „A védelmi minisztériumtól nem kaptunk hivatalos indoklást azzal kapcsolatban, miért zuhant le a vadászbombázó. Azt viszont tudjuk pontosan, hogy a repülőgép szíriai légtérben, Szíria felett tartózkodott” – közölte Peszkov a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel. 

Közben a CNN Turk helyi forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az egyik pilótát a türkmén erők ejtették fogságba Észak-Szíriában.

A török hadsereg illetékesei szerint mielőtt lelőtték a gépet 10 alkalommal figyelmeztették, hogy távozzon a török légtérből. Az orosz védelmi minisztérium ezzel szemben azt állítja, hogy az orosz vadászgép nem sértette meg a török légteret, végig a szomszédos Szíriában maradt. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a becsapódás is szíriai területen történt.

Az orosz gép lelövéséről videó is készült, amin látni, ahogy a Szu-24-es sűrű füstöt húzva egy erdős területre zuhan. Egy másik, az Anadolu Agency által közölt felvételen pedig az látható, ahogy az orosz pilóták katapultálnak a zuhanás előtt.

A török miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Ahmet Davutoglu a török hadsereg főparancsnokával és a külügyminisztériummal egyeztet az incidens körülményeiről. Davutoglu kezdeményezte a konzultációt a NATO-val és az ENSZ-szel is. 

Frissítés 11:00 – Két orosz gép volt, az egyiket lőtték le

Két harci gép közelítette meg kedden a török határt Szíria felől, és az egyiküket lőtték le török vadászgépek, előzőleg figyelmeztetve őket a légtérsértésre – közölték török kormányzati tisztségviselők.

Frissítés 11:40 – A szíriai ellenzék fogságába kerülhettek a pilóták

A Youtube-on közzétett felvétel tanulsága szerint az Aszad-ellenes szíriai lázadók kezébe került a két orosz pilóta. A sajtóértesülések szerint az egyik pilótát megölték. 

A részletekért kattintson ide

Frissítés 11:45 – Most Szíria, vagy Törökország?

A Kreml hitelt érdemlően tudja, hogy a lelőtt Szu-24-es orosz vadászbombázó szíriai terület felett repült – hangsúlyozta  kedden Szocsiban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, aki szerint várható, hogy Vlagyimir Putyin államfő hamarosan értékeli  a helyzetet.

A török hatóságok azonban ezt a radarképet tették közzé az orosz gépek röppályájáról. 

Frissítés 12:30 – Rendkívüli ülés tart a NATO

A NATO Törökország kérésére rendkívüli tanácskozást tart kedden  délután a török-szíriai határ közelében lelőtt orosz vadászbombázó ügyében – jelentették be Brüsszelben. A tanácskozás 17 órakor kezdődik. 

Frissítés 12:42 – „Nagyon komoly incidens”

Az orosz miniszterelnökség közleménye szerint az oroszt Szu-24-es lelövése nagyon komoly incidens, de még túl korai nagy következtetéseket levonni. 

Putyin sajtófőnöke Dmitrij Peskov elmondta, a védelmi minisztérium közlése szerint a szíriai légtérben, Szíria felett történt az incidens. Peskov arról is tájékoztatott, hogy Putyin összehívta az Orosz Biztonsági Tanácsot.

Frissítés 13:30 – Moszkva válaszlépésre készül?

A Guardian tudósítója szerint Nyikolaj Levicsev az incidenst az orosz utasszállító elleni merénylettel hasonlította össze, és sürgette, hogy válaszképpen Oroszország állítsa le az összes törökországi repülőjáratot, és evakuálja valamennyi állampolgárát az országból. 

Frissítés 13:59 – Putyin keményen nyilatkozott

Vlagyimir Putyin orosz elnök hivatalos jordániai látogatásán II. Abdullah jordán királlyal tartott megbeszélésen elmondta: az orosz repülőgép szíriai területen lett lelőve. „A Szu-24-est török F-16-os lőtte le és 4 kilométer mélyen zuhant le szíriai területen.

A repülőgépünk az Iszlám Állam elleni bevetést hajtott végre és semmilyen módon nem veszélyeztette Törökországot” – mondta az orosz elnök. Kitért arra is, hogy Oroszország számára azon túl, hogy Törökországban az Iszlám Állam sok kőolajat tud értékesíteni a megszállt területről, ami nagy bevételi forrást jelent a terrorszervezetnek, a törökök mostani lépése hátbatámadással ér fel.

„Alaposan kivizsgáljuk, ami történt. Ennek a tragikus incidensnek komoly hatása lesz az orosz-török kapcsolatokra. Mi mindig is baráti államnak tekintettünk Törökországra, ezért nem tudom kinek az érdekében állt a mai incidens” – fogalmazott az orosz elnök.

atv.hu

Hirdetés

Medvegyev: Törökország gyakorlatilag az IÁ-t védi

november 25. szerda
7:23

Az orosz miniszterelnök, Medvegyev szerint néhány török tisztviselőnek „közvetlen pénzügyi érdekeltsége” van az Iszlám Állam olaj kitermelésében. 

„Törökország tettei gyakorlatilag az Iszlám Államot védik” – fogalmazott Medvegyev. „Nem meglepetés, tekintve a tényt, hogy néhány török hivatalnok közvetlen érdekeltségébe tartozik az Iszlám Állam létesítményeiben kitermelt olaj”.

Aszad nyert a legtöbbet?

november 25. szerda
5:48

Az orosz harci gép Törökország általi lelövésének legnagyobb nyertese Bassár el-Aszad szíriai elnök – állapította meg a CNN televízió híroldalán megjelent kommentárjában Henri Barkey és William Pomeranz, a washingtoni Woodrow Wilson Nemzetközi Tudósközpontjának két vezető kutatója.

A szerzők indoklása szerint a szíriai rezsim egyik fő ellensége (Törökország) az incidens nyomán élesen szembefordult annak legfőbb védelmezőjével (Oroszországgal), ami tovább rontja annak esélyét, hogy nagykoalíció jöjjön létre az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet legyőzésére és a szíriai válság megoldására, vagy hogy közeledés induljon meg Oroszország és a Nyugat között. Barkey és Pomeranz szerint Francois Hollande francia elnöknek eleve kevés esélye volt arra, hogy áthidalja a Washington és Moszkva között a kulcskérdésekben megmutatkozó szakadékot.

Bassár el-Aszad (Forrás: reuters)
 A két amerikai szakértő úgy vélekedett, hogy az orosz gép lelövése valószínűleg a feszültség lassú, de határozott növekedéséhez vezet majd. Rámutattak, hogy Putyin megtorlást helyezett kilátásba és a világ az elmúlt másfél év alatt megtanulhatta, hogy az orosz elnök beváltja az ígéretét.
   
„Putyin számára a probléma az, hogy az időzítés nem is lehetett volna rosszabb” – írták, rámutatva, hogy az ukrajnai válság kezd ismét elmélyülni, a Krím pedig sötétségbe borult, miután ismeretlenek felrobbantották az áramot szállító vezeték két tartóoszlopát.   


    
A szerzők Oroszország lehetséges Törökország elleni büntetőintézkedései között említették meg a törökök és az amerikaiak szíriai szövetségesei elleni támadásokat és annak a látszatnak a feladását, hogy Moszkva az IÁ ellen lép fel. Nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök által ellenségnek tekintett szíriai kurdok képviseletet nyithatnak majd az orosz fővárosban és fegyvereket kaphatnak Putyintól.
    
Retorziók várhatók továbbá a kétoldalú gazdasági kapcsolatokban is, de a két szakértő szerint ezek fordítva is elsülhetnek.

Washington az oroszoknak ad igazat

november 25. szerda
5:27

Az Egyesült Államok szerint szíriai légtérben érte találat a törökök által lelőtt orosz vadászgépet, miután az rövid időre behatolt a török légtérbe – mondta a Reuters hírügynökségnek egy amerikai kormányzati tisztségviselő, aki kérte, hogy mellőzzék nevének említését. Az amerikai vélekedést a tisztségviselő szerint az orosz gép mozgásának hőérzékelős nyomonkövetésére, az abból leszűrt adatokra alapozzák.
    
A törökök állítása szerint török, az oroszok szerint viszont szíriai légtérben lőtték le a törökök az orosz gépet. 
    
A NATO-tag Törökország hangsúlyozta, hogy török részről többször figyelmeztették az orosz pilótát: gépe a török légtérben tartózkodik, az orosz gép azonban nem változtatott irányt. Az orosz vadászbombázó egyébként összesen legfeljebb 17 másodpercet tölthetett török légtérben, mert egy Szíriába belógó, 2,5 kilométer széles török területen haladt át, amire szakértők szerint az is magyarázatot adhat, hogy a Latakia melletti támaszpontra leszálláskor a domináns déli széljárás miatt az orosz gépek mindig északról, Törökország iránya felől közelítenek.
    
A név nélkül nyilatkozó washingtoni tisztségviselő szerint az orosz gép valóban behatolt egy rövid időre a török légtérbe, de ott nem érte találat, és már szíriai légtérben volt, amikor lelőtték.

Moszkvában szintén azt emelték ki, hogy a gépet szíriai légtérben lőtték le, és hogy a gép semmilyen formában nem jelentett veszélyt Törökországra nézve. Hozzátették: a török vadászgép is légteret sértett, mert az akció során átrepült Szíria fölé.

Címkék:
Kapcsolódó cikkek