A holokauszt túlélők által elszenvedett traumákból eredő hormonális elváltozások öröklődhetnek a gyerekekben, amely egyértelmű jele annak, hogy az átélt élmények hatással vannak a későbbi nemzedékekre – írja a The Guardian.
A következtetés a Rachel Yehuda vezette New York-i Mount Sinai kórház kutatócsoportja vonta le, akik
32 olyan zsidó férfit és nőt vizsgáltak, akiket náci koncentrációs táborokba integráltak, ott megkínozták őket, vagy szemtanúi voltak mások megkínzásának,
esetleg rejtegették őket a második világháború alatt.
Nem csak a túlélők, hanem a gyermekeik génállományát is elemezték. Azt eddig is tudták, hogy a túlélők leszármazottjainál nagyobb az esélye poszttraumás stressz zavar kialakulásának, vagyis lelkileg magukban hordozzák a traumák utóhatásait, most viszont megtalálták az ezért felelős géneket is. A túlélők és leszármazottjaik génállományát összehasonlították olyan zsidó családok génjeivel, akik a háború alatt Európán kívül éltek.
A túlélőkben és a gyermekeikben a stresszhormon szabályozásáért felelős gének ugyanazon pontjaiban mutattak ki eltérést. Ez a módosulat viszont nincs meg a békében felnőtt zsidó gyermekek génkészletében.
„A gyerekekben mért génváltozások okai egyértelműen arra vezethetőek vissza, hogy a szüleik átélték a holokauszt borzalmait” – mondta Yehuda.
A kutatócsoport által mért eredmény egyértelműen igazolja, hogy a traumák a gyermekekben élnek tovább, vagyis alátámasztja az epigenetikus öröklődés elméletét. Az olyan környezeti hatások, mint a dohányzás, a fogyókúra és a stressz, mind hatással lehetnek a gyerekek génállományára, sőt talán még az unokákéra is.
Nem csak biológiai információt szállít?
Azonban ellentmondások is vannak, hiszen a tudomány kimondja, hogy a DNS-be kódolt gének a generációk közötti biológiai információk szállítói. Az azonban csak az utóbbi években kezdett világossá válni, hogy a környezet folyamatosan módosítja a génjeink működését, olyan kémiai jelölőkön keresztül, melyek a DNS-hez kapcsolódva génjeinket ki-be kapcsolják. A legújabb tanulmányok azt sugallják, hogy néhány jelölés valamilyen módon képes eljutni a következő generációig, vagyis a környezetünk hatással lehet gyermekeink egészségére is.
A kutatócsoportot elsősorban azok a gének érdekelték, amelyek a stresszhormonok szabályozásáért felelősekk, hiszen az átélt traumák is ezeket befolyásolják.
„Logikus ezeknek a géneknek a vizsgálata” – mondta Yehuda. „Ha létezik öröklődő hatása a traumának, akkor az a stresszszabályozó génnel van összefüggésben, mivel ez határozza meg, hogy mennyire vagyunk képesen megbirkózni a környezetünkben lévő problémákkal.”
Mind a holokauszt túlélőkben, mind a leszármazottaikban megtaláltak ennek a génnek ugyanazt a módosulatát, míg a kontrollcsoportban nem volt rá példa.
További genetikai vizsgálatokkal a kutatócsoport kizárta annak a lehetőségét, hogy az epigenetikus változások olyan traumák következményei lennének, amelyet a gyerekek maguk éltek át.
„Tudomásunk szerint ez az első eset, hogy sikerült demonstrálni a fogantatás előtti stressz epigenetikai hatásait mind a stresszt átélt szülőkben, mind az utódaikban” – mondta Yehuda.
Még mindig nem világos, hogy hogyan kerülnek át ezek a jelölők a szülőkből a gyerekbe. A spermiumokban található genetikai információkat nem kellene a környezetnek befolyásolniuk, ugyanis a megtermékenyítés után törlődnek a DNS-en található epigenetikai címkék.
Azonban a közelmúltban a Cambridge Egyetemen Azim Surani és kollégái által végzett kutatása kimutatta, hogy néhány epigenetikai címke „megmenekül” a megtermékenyüléskor zajló tisztítási folyamat alól.
Az még nem világos, hogy a tanulmány során felfedezett génváltozások tartósan befolyásolják-e a gyermekek egészségét, ahogy az sem, hogy az eredmények megdöntenek-e bármilyen evolúciós elméletet.
Az, hogy a kérdéses gén kikapcsolt vagy bekapcsolt állapotban van-e, nagyban befolyásolja, hogy mennyi stressz hormont termelünk, vagyis hogy hogyan tudunk megbirkózni a stresszel – mondta Yehuda. „Még sok mindent meg kell vizsgálnunk. Minden bizonnyal lehetőségünk nyílt új és fontos dolgokat megtanulni arról, hogy hogyan alkalmazkodunk a környezetünkhöz, és hogyan örököljük a stresszkezelést.”
Öröklődő állati félelmek
A kutatók már évek óta vizsgálják, hogy mit adnak át a holokauszt túlélők a következő generációnak. Meg akarták mutatni, hogy a generációk közötti hatásokat nem csak a szülőktől kapott társadalmi tapasztalat, vagy a szabályszerű genetikai örökségek határozzák meg – mondta Marcus Pembrey, a Londoni Egyetem gyermekgyógyászati osztály genetikai részlegének professzora.
„Yehuda tanulmánya nagy előrelépés, bár még hosszú út vezet addig, hogy teljesen megértsük, hogy miként reagál egy nemzedék az előző generáció tapasztalataira. Vagyis hogy hogyan reflektálnak a génjeink a világra.”
Állatokban már sikerült kimutatni, hogy bizonyos félelmek öröklődhetnek. Az Atlantai Egyetem tudósai apró áramütésekkel arra idomítottak egy hím egeret, hogy féljen a cseresznyevirág illatától. Az egér végül már akkor is remegett a szagtól, ha saját magán érezte azt.
Az egér utódjai annak ellenére, hogy korábban soha nem érezték a cseresznyevirág illatát, ugyanígy reagáltak rá: remegtek, amikor csak kapcsolatba kerültek vele. Sőt az ő utódjaik közül is voltak, akik ugyanígy viselkedtek. Viszont azok az egerek, amelyeket másik szagtól való félelemre idomítottak, vagy semmilyen hasonlót nem tanítottak nekik, egyáltalán nem féltek a cseresznyevirágtól.