Az előrehozott választás felvetése Magyar Péter részéről egy “politikai hack” volt, amivel csökkenteni akarta annak esélyét, hogy a Fidesz él az előrehozott választás lehetőségével. Tehát minimalizálni akarta a kockázatokat, és maximalizálni a felvetésben rejlő mozgósítási potenciált – így látja Novák Zoltán politikai elemző a Tisza elnökének az újévi követelését, hogy legyen előrehozott választás még most tavasszal.
Arról, hogy Magyar Péter az újévi felvetésével kihasználta a Sulyok Tamás államfő által megnyitott rést – a köztársasági elnök karácsonyi beszédet mondott, az újévit kihagyta – és a követelésével meghatározta az év elején a közbeszédet és diktálta a tempót, itt és itt írtunk részletesen.
Magyar Péter: “van A, B, C verziónk, mi megyünk tovább, jogállam van Magyarországon”
Időközben Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője munkatársunknak hétfőn nyilatkozva kijelentette, hogy szerinte nem lesznek előrehozott választások és lényegében bemondta a jövő évi választások napját. Azt valószínűsítette, hogy 2026. április 12-én – az akkori húsvétot követő első vasárnap – lesz a parlamenti voksolás Magyarországon. Erre a Tisza elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azt mondta:
A Tisza Párt elnöke az Egyenes Beszédben azt is elmondta: rengeteget fejlődtek június 9-e óta, és már akkor is 30 százalékot szereztek az EP-választáson. „Van több tízezer Tiszasziget tagunk, és több mint 1200 Tiszasziget. Több ezer szakértővel dolgozunk. Az a 65 munkacsoport, amit már nyár óta emlegetek, működik. Gyártják az anyagokat a különböző szcenáriókra, különböző költségvetési helyzetre, különböző világpolitikai helyzetre”.
Novák szerint kockázat és lehetőség
Novák Zoltán szerint az előrehozott választás kérdésköre egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot mindkét fél, a Tisza és a Fidesz számára. “A Tisza számára azért jelentene kockázatot, mert egy előrehozott választás felkészületlenül érné a pártot, és végletekig leszűkítené a jelöltállítás időintervallumát. Másrészt, az előrehozott választás követelése, egy olyan politikai aktus, mely felrázza, vitalizálja saját táborát” – fogalmazott a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatója.
Meglátása szerint a kormányoldal számára “épp az jelentené a lehetőséget, ami a Tisza számára a kockázatot, tehát egy olyan pillanatban megtartani a választásokat, amikor az ellenfél még nem rendezte sorait, viszont a saját jelöltek – a források és eszközök birtokában – készen állnak a megmérettetésre”. Kockázatot pedig az jelenti, hogy esetleg idő előtt kikerül a hatalomból, és ezzel elveszíti a következő másfél év kormányzásából adódó lehetőségeket – mutatott rá.
Sulyok Tamás kiesett a szerepéből
Arra, hogy jól tette-e a köztársasági elnök, hogy vitatkozni kezdett Magyar Péterrel, “primitív hergeléssel” vádolva a Tisza elnökét, és ezzel beleszólt-e Sulyok Tamás a pártpolitikába, Novák Zoltán azzal reagált: “Sulyok Tamás ismertségi problémáira némiképp gyógyírt jelenthet ez a pengeváltás, de a köztársasági elnök egyértelműen kiesett a szerepéből. Magyar Péter megnyilvánulása egy célzott provokáció volt, az elnök és tanácsadói pedig felültek a provokációnak” – tette hozzá a Méltányosság elemzője.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés Kft., közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024.01.01.-2024.10.31. között, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)