Erőteljesre sikerül az évkezdet a lakáspiacon. Az eladó lakások iránti érdeklődések 8 százalékkal nőttek éves szinten és 28 százalékkal haladták meg a két évvel korábbit.
Fokozódó kereslet látható az eladó családi, iker- és sorházak esetében, amelyek az érdeklődések 55 százalékát adták az idén, míg az elmúlt években 45 százalékos volt az arányuk.
Az év kezdetén a községekben és a kisebb városokban eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma nőtt jobban, a megyei jogú városok és főváros kereslete lassabban ébred.
Erőteljes évkezdet van kibontakozóban a lakáspiacon az ingatlan.com elemzése szerint. Már 2024 utolsó és 2025 első napjaiban is – december 27. és január 5 között – éves összevetésben 8 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami a két évvel ezelőtti szintet 28 százalékkal haladja meg.
Jó iránytű az évkezdet a lakáspiacon
„Az év eleji aktivitás azért érdekes, mert az elmúlt évek tapasztalatai alapján az első néhány hétben kialakuló keresletből viszonylag pontosan lehet becsülni, hogy milyen időszak áll előttünk a lakáspiacon. A friss számokból pedig arra lehet következtetni, hogy most azok keresnek lakóingatlant a piacon, akik saját célra vásárolnának. Ebben szerepe van a lakáspiaci bejgli-szindrómának is: sok család a karácsonyi időszakban hozza meg a költözéssel kapcsolatos terveit, amit a következő pár hónapban jellemzően meg is valósítanak. Ennek első jelei már december 27-től látszanak a keresleti oldalon” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
Változást jelent a korábbi évekhez képest, hogy a családi, iker- és sorházak iránti kereslet meghaladja a társasházi lakásokét. Az érdeklődések 55 százaléka irányult ezekre az ingatlanokra az első hetekben, míg egy éve 46, két évvel korábban pedig 48 százalékos volt az arányuk. Az ingatlan.com szakértője szerint ez arra utal, hogy most főként a családok keresik a következő otthonukat, amit alátámasztanak a településszintű adatok is.
Az első napokban inkább a községekben és kisebb városokban eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma emelkedett, mégpedig 31 és 36 százalékkal éves összevetésben. Az idei év kezdetén az összes érdeklődés 19 százalékát adták a községekben, 30 százalékát pedig a városokban eladó lakóingatlanok. A korábbi években jellemzően 15-24 százalékos volt a részarányuk. Ezeken a településeken pedig az eladó házak adják a kínálat többségét a társasházi lakásokkal szemben. „A megyei jogú városok és a főváros lakáspiaca lassabban ébred a téli álmából. A nagyvárosi és a budapesti kereslet a befektetők piacra lépésével pöröghet fel 2025-ben.” – tette hozzá Balogh László.
Jön a nagyobb roham, érdemes felkészülniük az eladóknak
A magas kamatozású inflációkövető állampapírok hozamainak kifizetése 2025 első felében, javarészt februárban esedékes. A kötvényekből kiszálló befektetők ezermilliárdos nagyságrendű keresleti hullámot gerjeszthetnek az ingatlanpiacon. „A befektetők által generált keresleti hullám várhatóan gyorsan végigsöpör Budapesten és a nagyobb városokban, és június végéig várhatóan le is cseng. Érdemes emiatt minél előbb piacra lépniük az eladást fontolgató ingatlantulajdonosoknak.” – fogalmazott Balogh László.
Az ingatlan.com szakértője arra számít, hogy befektetőkhöz köthető kereslet január közepén-végén indulhat növekedésnek a lakáspiacon. A saját célra vásárlók aktivitását élénkíthetik azok az állami intézkedések is, amik kedvezmények vagy támogatások formájában érhetők el január elejétől. Az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések változásai jelenleg egyértelműen arra utalnak, hogy a lakáspiac jó eséllyel vehet repülőrajtot 2025-ben.
Az ingatlan.com-ról
Az ingatlan.com Magyarország piacvezető ingatlanhirdetési portálja. Küldetése a teljes körű, hatékony és etikus ingatlanpiac megteremtése. Évente több mint 120 ezer magánszemély és több mint 9000 ingatlanközvetítő hirdet az ingatlan.com-on. A weboldal havonta átlagosan több mint 3,5 millió látogatóval rendelkezik, és itt található a legtöbb ingatlanhirdetés. A 26 éves ingatlan.com 2024-ben létrehozta a United Platforms munkáltatói ernyőmárkát, amely 100%-os magyar tulajdonban álló cégeket tömörít, és a legnagyobb alkotóműhelyként működik a hazai IT piacon. A több mint 300 főt foglalkoztató United Platforms olyan piacvezető és meghatározó piactereket működtet mint az ingatlan.com, a használtautó.hu és a money.hu, ahol számos bank kínálatát lehet összehasonlítani egy helyen. További információ: up.hu