A műsor elején – azzal kapcsolatban, hogy január 6-ával kampányüzemmódba kapcsolt-e a Tisza Párt – Magyar Péter úgy fogalmazott, ugyan bemondta ezt az időpontot, de eddig is igyekeztek minden megenni. „Nem utazunk több hétre Indiába, azt kértem a kollégáimtól, hogy az eddigieknél is jobban tegyék oda magukat. Felgyorsítjuk a kiválasztási folyamatot, sok száz, vagy inkább ezer szakértővel, segítőnkkel a programírási folyamatot. Mi készen leszünk addigra, mire jöhet az előrehozott választás”.
Az atv.hu-nak azonban hétfőn Mráz Ágoston Sámuel elemző azt valószínűsítette, hogy 2026. április 12. lesz a választás napja. Erre reagálva Magyar úgy fogalmazott: „nyilván mi megyünk akkor is tovább, és van A, B, C verzió. Képviseleti demokrácia van Magyarországon és jogállam, és mi jogállami keretek között küzdünk”.
A Tisza Párt elnöke elmondta: rengeteget fejlődtek június 9-e óta, és már akkor is 30 százalékot szereztek. „Van több tízezer Tiszasziget tagunk, és több mint 1200 Tiszasziget. Több ezer szakértővel dolgozunk. Az a 65 munkacsoport, amit már nyár óta emlegetek, működik. Gyártják az anyagokat a különböző szcenáriókra, különböző költségvetési helyzetre, különböző világpolitikai helyzetre”.
Magyar Péter kiemelte: vannak jelöltjeik, sőt, egy-egy pozícióra több ember is.
Azzal kapcsolatban, hogy van-e már párt, és hány tagjuk van, elmondta, hogy hivatalosan 25-en, és a bíróságra várnak, hogy bejegyezzék az alapszabályukat. Arra a kérdésre, hogy ha elveszítik a ’26-os választást, beül-e a parlamentbe Magyar azt felelte: „Mi úgy számolunk, és szerintem a magyar emberek is, hogy meg fogja nyerni a Tisza Párt önállóan ezt a választást. Ezért fogunk 106 egyéni választókerületben jelölteket indítani, és ezért nem fogunk se az egyik oldallal, se a szatellit pártokkal egyeztetni”.
A műsorban arról is beszélt, hogy számos érdekvédelmi szervezet keresi a kapcsolatot a Tisza Párttal, mindenki az Orbán-korszak végére készül. Beszélhetünk rendvédelmi szakszervezetekről, tűzoltókról, tanárokról, mérnökökről, közmunkásokról, közlekedési szakszervezetekről… Itt már mindenki azt szeretné, hogy mielőbb legyen ennek vége, és minél tovább húzzuk, annál rosszabb az országnak, és annál rosszabb a Fidesznek is” – fogalmazott.