Az intézet legfrissebb, január második hetében lefolytatott közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a választók jelentős többsége nem ért egyet Magyar Péternek, a Tisza Párt elnökének újévi beszédében megfogalmazott követelésével, vagyis az előrehozott országgyűlési választások kiírásával. Az aktív szavazók 61 százaléka szerint meg kell várni a rendes, 2026-ban esedékes választásokat, míg csupán egyharmadnyi (33 százalék) azok aránya, akik szerint szükség lenne az előrehozott voksolásra.
Hozzátették, Magyar Péter korábban is követelte már az előrehozott választások megtartását. A Nézőpont Intézet szerint figyelemre méltó, hogy tavaly áprilishoz képest még csökkent is azok aránya, akik egyetértenek a párt elnökének követelésével. 2024 áprilisában ugyanígy kisebbségben, de még valamivel többen voltak (37 százalék) azok, akik támogatták volna az előrehozott választásokat.
A kutatásból az is kiderül, hogy tízből négy Tisza-szavazó nem támogatja Magyar Péter követelését, közel egyharmaduk (32 százalék) szerint meg kellene várni a 2026-os választást, 7 százalékuk nem tudta vagy akarta megválaszolni a kérdést, és csupán 61 százalékuk áll a párt elnökének kezdeményezése mögött.
A Nézőpont Intézet közleményében úgy fogalmazott, ezek alapján feltételezhető, hogy a Tisza-szavazók 40 százaléka nem hisz abban, hogy egy előrehozott választást pártjuk megnyerne, máskülönben aligha elleneznék annak megtartását. Szerintük az állítólagos Tisza-előnyről szóló felmérések láthatóan még a Tisza-szavazókat sem győzték meg teljesen.
Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés Kft., közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024.01.01.-2024.10.31. között, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)