December elején Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté egy Facebook-posztban rendszeres szabálytalan parkolással és pofátlan viselkedéssel vádolta meg Delhusa Gjont – írja a Blikk. Egy videófelvétel is nyilvánosságra került, amin a zenész egy úgy nevezett IPA-, valamint egy rendőrigazolványt is felmutatva próbálja hatósági személynek kiadni magát. A lap szerint utóbb kiderült, az IPA-igazolvány régen lejárt, hatósági dokumentum pedig eleve nem is lehetne nála.
A napokban tanúként hallgatták meg a helyszínen intézkedő közterület-felügyelőt, és csütörtökön Újbuda alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté is a kapitányságon járt, hogy elmondja, amit ő tud az ügyről.
A lap hozzáteszi: abban az esetben, ha hamisítványról van szó, a rendőrség tovább vizsgálódik majd, hogy kitől jutott hozzá az igazolványhoz.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)