„2023-ra 4 százalékos növekedést ígért a kormány, ezzel szemben a gazdaság 1 százalékkal csökkent. 2024-re szintén 4 százalékos növekedést ígértek, amiből jó esetben 0,7 százalék lehet. Másként nézve két évre összesen 8 százalékos GDP növekedést ígértek, amiből a legjobb esetben lesz 0 százalék”, kezdte a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatos beszélgetést az ATV Egyenes beszéd című műsorában László Csaba, a Medgyessy-kormány pénzügyminisztere.
László hozzátette: a betervezett, de meg nem valósult 8 százaléknyi növekedés nagyjából hatezer milliárd forintot jelent, és „ez a hatezer milliárd nagyon hiányzik”.
Amikor még jött a pénz
A jelenlegi gazdasági problémák egyik magyarázata az, hogy amikor 2012 és 2019 között „irgalmatlan mennyiségű uniós pénzt kaptunk és használtunk fel, ennek egy jelentős része elszivárgott, és ami ennél is nagyobb baj, hogy rosszul lett elköltve: nem olyan célokra költötte a kormány az ingyen pénzt, ami most segítené a gazdaság növekedését, termelékenységét, hatékonyságát”, mondta a szakember, példaként említve a stadion építéseket, a közterületi térkövezést, és a „feleslegesen” épült autópályákat.
Munkáshitel a melós csávóknak
Január eleje óta elérhető a munkáshitel. Orbán Viktor még novemberben azt mondta, az intézkedéssel „Magyarország eljutott oda, hogy nemcsak a tanuló, hanem a dolgozó fiatalokat is meg tudja támasztani”, mert bár a diákhitellel támogatják az egyetemistákat, de mi van „a melós fiatal csávókkal”.
László Csaba a munkáshitellel kapcsolatban kifejtette: ez egy tipikus közérzet javító intézkedés, mint amilyen a rendszerváltás előtt és azután is számos volt. Mivel a költségvetésben nincs pénz, valamit nyújtani kell. László Csaba szerint a munkáshitel bizonyos szinten segítséget jelenthet a jogosultaknak, de a hosszútávú problémáikat nem oldja meg, hiszen egy munkásnak az segít, ha megfelelő bért kap. Ráadásul a magánszemélyek eladósodása számos veszélyt hordoz magában.
Nyugdíjmegtakarítások
A magyar nyugdíjrendszer az elöregedés és a hosszabbodó életkor miatt eleve válságban van, nagyon fontos lenne az öngondoskodás. A kormány döntése, miszerint idén hozamveszteség nélkül fel lehet törni a nyugdíjmegtakarításokat amennyiben a számlatulajdonos az ingatlanpiacra helyezi át a pénzét, a jövő felélését és a nyugdíjrendszer fenntartásának kockáztatását jelenti, mondta a szakember. László Csaba szerint a kormány ezzel azt üzeni, hogy akinek van megtakarítása, az gyorsan költse el még idén, a cél pedig az, hogy ezzel növelje a GDP-emelkedést, hátha megnyerik a választást.
Választási osztogatás
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter többször is kifejezte, hogy a gyenge fogyasztás miatt sem pörög a gazdaság. László Csaba szerint Nagy eddigi megnyilvánulásaiból borítékolható, hogy a kormány nem kívánja tartani az idei hiánycélt, osztogatni fog a választás kedvéért.
László ugyanakkor hozzátette: a választás megnyerésében már nemcsak a gazdaság játszik fontos szerepet, hanem elvi kérdések, mint például a migráció, illetve más a félelemkeltésre is alkalmas folyamatok. A gazdaság állapota is fontos, ám hogy Magyarországon ez milyen szerepet fog játszani, azt nehéz megjósolni. László Csaba két ellentétes példát említett: a 2023-as lengyel kormányváltásnál szerepet játszottak a gazdasági nehézségek, az amerikai elnök választásban viszont nem, hiszen az amerikai gazdaság jól teljesít, mégis megbukott a demokrata párt.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)