Itthon

Ez kegyetlen: ennyivel drágultak a magyarországi lakások, és még nincs vége

ATV.hu
Hirdetés

A lakosság 80 százaléka szerint lakhatási válság van Magyarországon, és a többség szerint a kormányzati intézkedések nem jelentenek segítséget – derül ki egy friss kutatásból. A híradónak nyilatkozó elemző szerint jó irányba lépett a kormány, de az állami bérlakás építési program hatása még évekig nem lesz érzékelhető.


lakások
Hirdetés

„A családokat abban segítjük, hogy több pénzből tudjanak gazdálkodni. A fiatalokat abban segítjük, hogy könnyebben juthassanak lakáshoz” – Nagy Márton gazdasági miniszter röviden így foglalta össze a kormány 2025-ös gazdasági terveit, ennek része a megfizethető lakhatás elősegítése, különösen a fiatalok körében. Ezzel a kormány egy évek óta húzódó problémára kíván reagálni.

Ugyanis a lakosság 80 százaléka szerint lakhatási válság van Magyarországon, míg csak 10 százalék válaszolta, hogy nem lát ilyen problémát – mutatta be az Economix felkérésére a Pulzus Kutató Intézet friss felmérése.

A már bejelentett kormányzati intézkedésekről a lakosság 51 százaléka vélekedik úgy, hogy számára nem jelent segítséget. A pozitív választ adó 34 százalék sem látja egyformán: 15 százalék szerint segítség számára a lakhatási támogatás, azonban csak ennek töredéke említette a kedvezményes hitel vagy a munkáshitel lehetőségét.

A kormány még nem írta ki a 200 milliárd forintos bérlakásépítési pályázatát, az elemzők is várják, hogy mennyire mérsékelheti a lakás- és albérletárakat.

„Ez egy jó irány, egy jó pilot. Látni fogjuk, hogy azokban a nagyvárosokban, ahol az első projektek meg fognak jelenni, ott mekkora bérlakásállományt tudnak ezzel létrehozni” – véli Soóki-Tóth Gábor.

A bérlakások építése csak évek alatt gyakorol tehát hatást a megfizető lakhatásra, illetve az ingatlanok árára. Pedig a probléma begyűrűzése érzékelhető volt.

Az Európai Parlament és az Eurostat adatai szerint 2015 és 2023 között 173 százalékkal nőttek Magyarországon az átlagos lakásárak, míg az európai uniós átlag 47 százalék volt. 2024-ről még nincs lezárt statisztika, de az utolsó adatok szerint 8-10 százalékkal nőttek a lakásárak.

Az Otthon Centrum elemzője szerint főleg nagyvárosi gazdasági térségekben nőttek az árak, és a munkalehetőségek miatt ez a jövőben is így lesz.

„A területi egyenlőtlenségekből fakadóan – és ez a relatív koncentráció, ami a nagyvárosi körzetekben jelenik meg, mint kereslet – ez továbbra is fenn fog állni. Tehát ez az alapja annak, hogy mi is azt gondoljuk, hogy 8-10 százalékos árnövekedés várható” – mondta Soóki-Tóth Gábor.

A szakértő szerint az elmúlt években inkább a módosabb, felső középosztálybeli vásárlók tudtak új ingatlant vásárolni, valamint későbbi kiadási céllal vásároltak befektetőként. Ez azonban tovább nyitotta az ollót a társadalom módosabb és szegényebb rétegei között, miközben a kereslet nagy volt.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Kapcsolódó cikkek