A hvg.hu számolt be arról Hadházy Ákos posztja nyomán, hogy az indiai Keralában magánlátogatáson lévő Orbán Viktor kíséretében lefotózott férfi egy Magyarországon ajurvédikus gyógyító központokat működtető indiai vállalkozó, Krishna Kumar, akinek a cégében üzlettárs Gattyán György is.
A hvg.hu úgy tudja, hogy az elsősorban virtuális pornográf tartalmakat megosztó luxemburgi bejegyzésű Docler-holding milliárdos tulajdonosa 49%-os részesedéssel rendelkezik Krishna Kumar magyarországi gazdasági vállalkozásában, a Brahmayurveda Center Kft.-ben.
Mint egy 2017-es, a Krisna-tudatú Hívők Közössége által szervezett indiai tematikus konferencián adott interjúban elmondta, egy helyi orvos ajánlotta be nyugati kollégájának, aki tradicionális indiai gyógymódokhoz keresett szakértőt.
Kumar elmondása szerint nem végzett orvosi képzést, hanem nagyapjától tanulta az ajurvédikus gyógyászatot, amelyet már nyolc éves korában gyakorolt.
Módszere alapvetően eltér a klasszikus orvostudománytól, mint bemutatkozó videójában elmondja, „soha nem azt keresik, hogy mi a betegség”, hanem a betegségek okát igyekeznek feltárni, és nem gyógyszerekkel, hanem “holisztikusan, a természet erejével szeretnének enyhíteni” a kisebb-nagyobb egészségügyi problémákon.
A magas vérnyomásban szenvedőknek például azt ígérik, hogy módszerükkel két hét alatt elhagyhatják a gyógyszeres kezelést.
Krishna Kumar cégének pihenőházában a stresszmentesítésre ajánlják a bentlakásos Panchakarma kúrát, ami a leírás szerint az ajurveda “átfogó méregtelenítési folyamata, amely a test és az elme tisztítására, egyensúlyba hozására és a lélek megújítására szolgál”.
Felnőttek mellett 16 év alatti gyermekek számára is vállalnak kezeléseket a budapesti és albertirsai ajurvédikus központokban.
A Krishna Kumar által alapított intézmény hangsúlyozza, hogy tevékenységük alapvetően spirituális-vallási alapokra épül.
Mint írják, “Dhanvantari, az ayurvéda istene, a legendák szerint a tejóceán köpülése során emelkedett ki a kozmikus óceánból, kezében tartva az örök élet nektárját, az Amritat. Az isteni gyógyítóként ismert Dhanvantari bölcsessége képezi az ayurvéda, az ősi természetes, holisztikus gyógyítási rendszer alapját.”
Központjukban „személyre szabott védikus asztrológiai elemzést” is kínálnak, amelyben ígéretük szerint „a csillagok bölcsessége keveredik a védikus tudással Krishna Kumar által”, és ennek köszönhetően „felfedezhetjük saját tehetségeinket, kihívásainkat, társas kapcsolataink jellemzőit, anyagi helyzetünket, karrierünk építéséhez fontos szempontokat, életünk lehetséges irányait és még sok minden mást is.”