Mint arról az atv.hu is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök és családja az indiai Kerala államban vakációzik. A Blikknek sikerült elérnie a szabadságát töltő miniszterelnököt.
Orbán Viktor: a feleségemmel és két lányommal Dél-Indiában vagyunk
Orbán Viktort többek között arról kérdezte a lap, mit csinál Indiában, és miért pont most utazott Távol-Keletre. Orbán Viktor az egészségével kapcsolatos kérdésekre is válaszolt.
„A feleségemmel és két lányommal Dél-Indiában vagyunk. Két okból esett erre a választásunk: a múlt és a jövő miatt. Kochiban – ahol épp most vagyok – halt meg Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába “eredtem”. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll” – mondta a Blikknek Orbán Viktor.
Miért pont most utazott el?
Arra a kérdésre, hogy miért most utazott el, a miniszterelnök ezt a választ adta: „Január elsején ért véget Magyarország EU-elnöksége. Másnap kivettem a szabadságom és tudtunk is indulni. Az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát. Itt Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből. Ha a külpolitikát nézzük, Trump hivatalba lépéséig most szélcsendesebb időszak van, utána beindul a nagyüzem.”
Az útjával kapcsolatos kritikákkal és támadásokkal kapcsolatban elmondta: „Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát.”
Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!
Arra a felvetésre, hogy van, aki azt állítja, hogy egészségi okokból, gyógykezelés miatt utazott Indiába, Orbán Viktor ezt a választ adta: „Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!”
Azt, hogy Indiában közös kép készült Orbán Viktorról és Krishna Kumarról, aki – ahogy azt atv.hu arról részletesen beszámolt – egy hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozó intézet vezetője Magyarországon, Orbán Viktor a következőképpen kommentálta: „Ő az egyetlen indiai, akit ismerek és tud magyarul. Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem.”
Január 17-én tér vissza
„Január 17-én már a Kossuth Rádióban kezdek. Az ünnepek között is sokat dolgoztunk, ki lett adva minden feladat. Két fontos területtel kell most foglalkozni: Trump közelgő beiktatása miatt a külpolitikával, a külügyminiszterrel napi egyeztetésben vagyunk most is. Meg kellett indítani az új gazdaságpolitika 21 pontját, ezt pedig Nagy Márton miniszter felügyeli. Mindkét terület a legjobb kezekben van” – mondta arra a kérdésre Orbán Viktor, hogy a távollétében ki viszi az ügyeket a kormányban.
A miniszterelnök azt is elmondta a Blikknek: a feleségével és a két legkisebb lányával utazott és az utat ő fizette.
Arra a kérdésre, hogy ajánlaná-e az országot másoknak is kikapcsolódásra, Orbán Viktor azt válaszolta: „India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!”