Nem akárki érkezhet a Fradi kispadjára. Mint arról az atv.hu korábban beszámolt, Pascal Jansen 2024 utolsó napján távozott a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról. Kubatov Gábor, a klub elnöke kedden a közösségi oldalán jelentette be, hogy a világ egyik legnagyobb futballkonszernje kivásárolta a holland-angol trénert a szerződéséből.
Az 51 éves Jansent június 13-án nevezték ki a Ferencváros vezetőedzőjévé, most pedig a klub – a honlapja szerint – „jelentős összeget kért és kapott” érte.
Félmilliárd forintot kapott a Fradi Pascal Jansenért
A Nap Híre később, Kubatov Gábor szilveszteri beszédét idézve megírta: valóban óriási összeget, 500 millió forintot kapott a Fradi Pascal Jansenért.
A csapat elé kitűzött cél változatlan, minél tovább jutni az Európa Ligában, megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát – ez volt olvasható Kubatov szilveszteri bejelentéséről a fradi.hu oldalon, melyen tengerentúli pályafutásához sok sikert kívánnak a távozó trénernek.
Kubatov Gábor az év végi köszöntőjében – amely a klub YouTube-csatornáján tekinthető meg – úgy fogalmazott, hogy „nagyon sok pénzt kaptunk érte”, majd konkrétan is közölte, hogy félmilliárd forintról van szó.
Egy éven belül a második edzőt vásárolják ki
„A második edzőnket veszik meg, és az előzőért is nagyon jó pénzt kaptunk” – utalt Kubatov Gábor Dejan Stankovic májusi távozására. „Persze ha húzunk egy hosszú vonalat, hogy hány edzőt bocsájtottunk el a szerződése lejárta előtt, akkor körülbelül most vagyunk úgy, hogy ki kellett fizetni egy csomó pénzt az elbocsájtott edzőknek, és most megkerestük ezt a pénzt. Szerintem ez is egy klubbravúr, hogy egy vagyonért el lehet adni egy edzőt.”
Kitért rá, hogy az általuk kötött szerződések tükörszerződések, azaz az edzőknek ugyanannyi joguk van, mint a klubnak.
Szilveszter óta Leandro irányít
Az utódlás tekintetében konkrétumokról még nem tudott beszámolni, mert – mint azt megjegyezte – „nagyon friss a hír”. Hozzátette, hogy bár nagyjából tíz napja dolgoznak rajta, de amíg nem vált véglegessé Jansen kivásárlása, „nem is illik edzőt nézni, meg nem is néztük nagyon a piacot”, most pedig hatvan nap van dönteni, sem az MLSZ, sem az UEFA nem mondhat semmit, ha ebben az időszakban nem hoznak új edzőt.
Mint azt megerősítette, a csapat Leandróval készül, ő több nyelven beszél, elfogadott az öltözőben, a következő tréner kiválasztását illetően pedig nem fognak kapkodni.
Az FTC labdarúgói ideiglenesen Jansen segítője, Leandro de Almeida irányításával kezdik meg a januári felkészülést, aki zöld-fehér színekben kilenc év alatt négy bajnoki címet szerzett. Leandro a pályafutása befejezése után, 2020 és 2023 között a Ferencváros második csapata mellett dolgozott, 2023 óta pedig másodedzőként erősítette a klubot. A csapat elé kitűzött cél változatlan, minél tovább jutni az Európa Ligában, megnyerni a bajnokságot és a Magyar Kupát – olvasható a fradi.hu oldalon.
Lapértesülés: Robbie Keane érkezik
Az M4 Sport megerősítette a csakfoci.hu információit: Robbie Keane-nel mindenben megegyezett a Ferencváros, így a szakember hamarosan a csapat után utazhat a spanyolországi edzőtáborba.
Az egykori 146-szoros ír válogatott játékos, aki futballozott a Tottenham és a Liverpool színeiben is, korábban irányította az izraeli Maccabi TelAvivot – bajnoki címig vezette az együttest –, majd tavaly nyáron távozott a klubtól.
A szakember a napokban érkezik meg Budapestre és ekkor jelentheti be a Ferencváros hivatalosan a megállapodást.
Brutális meccs vár a Fradira január 23-án
A zöld-fehérek január 23-án lépnek pályára először tétmeccsen ebben az évben, az Európa-ligában a Frankfurt lesz az ellenfelük.
A Csakfoci.hu és az M4Sport.hu cikkeinek megjelenését követően Kubatov Gábor is megszólalt. A Ferencváros elnöke elmondta, hogy a klub hamarosan bejelentést tesz az edzővel kapcsolatban.
Legendát igazol a Fradi
Robert David „Robbie” Keane Dublinban született 1980. július 8-án, az ír válogatott és a Tottenham legendája. Játszott a Wolverhampton Wanderersben, a Coventry Cityben, az Internazionaléban, a Leeds Unitedben, majd 2002-ben a Tottenham Hotspurhöz igazolt. 2008-2009-ben fél évet töltött a Liverpoolnál, majd visszatért a Tottenhambe, ahonnan 2010-ben kölcsönadták a Celticnek.