A maximum-hőmérséklet több napon is megközelítheti a 15 Celsius-fokot és az éjszakák is jellemzően fagymentessé válnak, majd a hét végére lehűlés érkezik – derül ki a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelzéséből.
- Hétfőn a gyengén és közepesen felhős ég mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegységben viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű.
- Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat. A többfelé erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, ezzel együtt veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számítani lehet.
- Szerdán a hajnali órákban az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.
- Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.
- Pénteken erősen felhős vagy borult időre lehet számítani és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű, az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.
- Szombaton többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű a hőmérséklet.
- Vasárnap erősen, illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék – jellemzően hó, havas eső – is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban mínusz 6 és 0, délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható.