A bejegyzés válasz volt arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a kormánypárti képviselőknek címzett levelében előrehozott választás támogatására kérte őket.
Kocsis úgy fogalmazott, hogy Gyurcsánynak nem kellett volna „fáradnia” a levéllel, még akkor sem, ha esetleg „brüsszeli nyomásra” tette ezt.
„Jól ismerjük önöket, Gyurcsány Ferencet és Magyar Pétert is. Világos számunkra, honnan jön az ötlet. Ismét külföldi érdekeket szolgálnak, nem pedig Magyarországét” – írta Kocsis. Kifejtette, hogy szerinte a DK külföldi finanszírozói célja a kormány stabilitásának megakadályozása, különösen Donald Trump hivatalba lépése előtt, mivel az új amerikai elnök és Orbán Viktor együttműködése zavarhatná Brüsszel terveit.
Hozzátette, hogy az előrehozott választás követelésének valódi oka az, hogy a brüsszeli elit tart attól, hogy Orbán Viktor kormánya megakadályozhatja például a migrációs paktum végrehajtását vagy a háborús politika folytatását.
„A DK és a Tisza párt is ugyanebben a játszmában vesz részt, szorosan együttműködve. Ez a szövetség pedig nem csak Brüsszelben, de a budapesti közgyűlésben is megfigyelhető” – jegyezte meg a frakcióvezető.
Kocsis emlékeztetett arra, hogy 1990 óta soha nem tartottak előrehozott választást Magyarországon, és most sem tervezik. Gyurcsány Ferenc „nyugodtan megpihenhet” – tette hozzá –, a pártok jövőjét mindig a választók döntik el.
Arra is kitért, hogy alig fél évvel ezelőtt, az európai parlamenti választásokon a Fidesz több szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik helyezett együttvéve.
„Ez is bizonyítja, hogy a magyar emberek bíznak bennünk, ellentétben önökkel” – írta.
A frakcióvezető különösen visszásnak találta, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar emberek jólétével kapcsolatban nyilatkozik, hiszen szerinte a DK elnökének kormánya „megadóztatta és ellehetetlenítette” a vállalkozásokat, magas személyi jövedelemadót vezetett be, és elvett egy havi bért a közszférában dolgozóktól.
Ezzel szemben Kocsis kiemelte, hogy a Fidesz kormánya az adókedvezményekkel, támogatásokkal és béremelésekkel folyamatosan segíti a családokat, a fiatalokat és a nyugdíjasokat.
„Önök eltörölték a gyermekek után járó adókedvezményt, mi visszaállítottuk, és most megduplázzuk. Önök elvették a 13. havi nyugdíjat, mi nemcsak visszaadtuk, hanem állandósítottuk” – sorolta az eredményeket.
Kocsis hangsúlyozta, hogy míg a Gyurcsány-kormány lebontotta volna a határkerítést, a Fidesz-kormány megvédi a határokat az illegális bevándorlóktól.
„Ezért azt tanácsolom önöknek, hogy ne próbáljanak meg tőlünk bármit is kérni!” – zárta sorait Kocsis Máté.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)