2024 végén a Vox Populi választási közösségi oldal osztott meg egy humoros posztot, amely szerint a 2025-ös állami költségvetésben jelentős összeget különítettek el választásokra, annak ellenére, hogy hivatalosan nem lesz országgyűlési választás. A poszt így fogalmazott:
„2025-ben választási év lesz, vagy csak valaki nagyon előre gondolkodott? A költségvetésben több milliárdot találtunk erre a célra, de nekünk szólt valaki, hogy mikor szavazunk?” Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke gyorsan reagált a posztra, és ezt írta: „Végre! Már csak az a kérdés, hogy miért nem tartják a választást minden hónapban, ha már ennyire sok pénzünk van rá? Egyébként is, kéne egy kis szórakozás az unalmas év elején.”
A Tisza Párt elnökének szilveszteri beszéde
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szilveszteri beszédében utalt a költségvetés és a választások körüli találgatásokra. A költségvetési tételek néha többet árulnak el a jövőről, mint a politikai nyilatkozatok. Úgy tűnik, valaki az előrehozott választásokra készül, még ha ezt nem is mondják ki hangosan. Mi pedig készen állunk – bármikor, bárhol.”
A Kormányzati Tájékoztatási Központ gyorsan cáfolta az előrehozott választásokról szóló híreszteléseket, és a következő nyilatkozatot tette közzé: „Szemben egyes nyugat-európai országokkal, Magyarországon politikai stabilitás van. A következő országgyűlési választások 2026-ban lesznek, minden ezzel ellentétes híresztelés csupán ócska politikai hecckampány”
Mit mondtak a politikai szereplők?
Magyar Péter, a Tisza párt elnöke csütörtök délutáni posztjában továbbra is úgy ír, hogy elképzelhető lehet az előrehozott választás. Mint fogalmazott: elérte a 2 milliót az újévi beszéde megtekintése és (az előrehozott választást követelő – szerk.) üzenete honfitársaink döntő többségéhez eljutott, ezért kiegészíti a szilveszterkor elmondottakat.
Nevezetesen: előrehozott választásokat az Országgyűlés feloszlatásától számított minimum 70, de maximum 90 napra kell kitűzni. A TISZA-nál úgy számolnak, hogy amennyiben – ahogy fogalmaztak – „Orbán Viktor gyáván nem futamodik meg”, úgy reálisan április második felében kerülhet sor előrehozott országgyűlési választásra. Ennek megfelelően a TISZA elnökségének döntése alapján január 6-tól kampány üzemmódra állnak át.
Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakciójának a vezetője is posztolt. Ironikusan azt írta: Előrehozott választás? Aha! Nem Magyar Péter a türelmetlen, hanem a brüsszeli gazdik. A Tisza párt még a jövő heti időközi választáson sem képes elindulni Dombóváron, nyilván nem gondolják komolyan az előrehozott országos választást.
A kormánypárti politikus leszögezte: önmagában az is megmosolyogtató, hogy a fél évvel ezelőtti EP választáson 30 százalékos párt veri a tam-tamot, hogy a 45 százalékot szerzett párt tartson előrehozott választásokat. Ugyanaz lenne az eredmény most is Kocsis Máté szerint.
Gyurcsány Ferenc replikázott
A Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc a pénteki online sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy pártja az országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását javasolja. A DK ennek érdekében országgyűlési határozati javaslatot kíván benyújtani.
Dull Szabolcs politikai elemző ezt úgy magyarázta az elemzői oldalán: Magyar Péter után Gyurcsány Ferenc is előrehozott választásokat szeretne. A DK elnöke bejelentette, hogy a DK-s képviselők kezdeményezik az Országgyűlésben a parlament feloszlását.
„Teljesen világos, hogy az a politikai, közéleti hangulat, amely ma uralkodik az országban, az azt kívánja, hogy ez a kormány menjen az ördögbe” – mondta Gyurcsány Ferenc, és ezzel rá is ült a Magyar Péter által keltett hullámra.
Ezt a fideszes képviselők nyilvánvalóan nem szavazzák meg, alighanem napirendre sem veszik. Előrehozott választások akkor lesznek, ha a Fidesznek érdekében áll. Márpedig jelenleg nem érdekük idő előtt megválni a kétharmados többségtől, és sokkal előnyösebbnek látják, ha az Orbán Viktor által jövendölt „fantasztikus év” után, 2026-ban szavaznak róluk a választók – vélte Dull.
Az elemző szerint Gyurcsány ezt a kezdeményezést azért tette mégis, hogy jelezze: ő is egyetért Magyar Péterrel, és hajlandó a saját eszközeit is bevetni. Magyarnak pedig aligha használ, ha Gyurcsány Ferenc is egyetért vele, és harcol az általa meghirdetett célért. Gyurcsány ezzel a bejelentéssel az ellenzéki szavazók igényeit akarta kielégíteni, de a kezdeményezése után a Fidesz azt tudja és fogja mantrázni, hogy lám, Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc egy platformon vannak.
NVI magyarázata
A költségvetésében szereplő 5,9 milliárd forint a választási rendszerek működtetésére, a 8,4 milliárd forint pedig a 2026. évi országgyűlési képviselőválasztás előkészítésére vonatkozik, válaszolta az Nemzeti Választási Iroda (NVI) a 444 megkeresésére.
Szombaton, azaz ma az derült ki, hogy a DK már be is nyújtotta a Parlement feloszlatásáról szóló javaslatot.: Magyarországon tapasztalható drámai gazdasági és társadalmi folyamatok megállítása, a politikai bizalomvesztés megfordítása, az ország iránti nemzetközi bizalom helyreállítása érdekében, amely utat nyithat a demokratikus, jogállami és európai, valamint a szövetségi együttműködés iránt elkötelezett kormányzás megteremtéséhez, az Országgyűlés a következő határozatot hozza:
Az Országgyűlés Magyarország Alaptörvénye 3. cikk (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 2025. március hó 1. napjával kimondja feloszlását.
Elemző vélemények
Három szempontból is előnyős az előrehozott választás bemondása a Tisza párt számára, mondta az ATV-ben Závecz Tibor. Az ATV Civil a pályán 2025 első adásának felvételén az egyik kiemelt témaként szerepelt Magyar Péter újévi beszéde, illetve az abban elhangzott követelés egy előrehozott választás kiírására.
Závecz Tibor elemző, szociológus, a Závecz Research vezetője először arról beszélt, miért tette szabaddá a „klasszikus” idősávot Sulyok Tamás államfő, aki szakítva a hagyománnyal nem szilveszterkor, hanem karácsonykor mondott ünnepi beszédet.
Závecz egyetértett azzal, Magyar valószínűleg Sulyok döntésétől függetlenül is tartott volna beszédet, Sulyokkal kapcsolatban pedig azt mondta: A jelenlegi államelnök nem olyan fajsúlyú személyiség, akire bárki figyelt volna, ezért „teljesen irreleváns, hogy mit mond egy olyan ember január 1-jén, akiről nem látjuk, hogy van-e önálló akarata.”
Ennél izgalmasabb kérdés, hogy komolyan gondolhatja-e Magyar Péter az előrehozott választást.
Závecz ezzel kapcsolatban kifejtette: A Tisza párt elnöke „ezzel a bemondással nem tudott tévedni”. Mivel ő jelölte ki a témát, a Fidesz – ha tényleg készült ilyen fogatókönyvvel – Magyar beszéde után ezt már nem vállalhatja be, hiszen a kormánypárt „nem játszhat Magyar Péter kottájából.” Amennyiben így történt, Magyar miatt a Fidesz levette napirendről az előrehozott választást, vélekedett a műsorban Závecz Tibor.
Ha nem készült ilyen forgatókönyvre a Fidesz, abból két előnye származik Magyar Péternek: az egyik, hogy ezek után nem is fog, és ez azért kedvező a Tiszának, mert a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt még nem áll készen a választásra, talán nincs is meg a 106 jelölt, hiszen a jelentkezés határidejeét is meghosszabbították: Magyar Péter érdeke valójában az, hogy a parlamenti választás minél később legyen, mondta Závecz.
Az előrehozott választás követelésének következő előnye pedig az, hogy ha nem lesz, Magyar folyamatosan azt tudja kommunikálni, hogy márpedig szükség van rá az ország állapota miatt, ám a Fidesz ezt nem vállalja be, gyakorlatilag megfutamodik a verseny elől. És ezt akár naponta megismételheti a Tisza, amivel védekezésbe kényszeríti a kormánypártot, vélekedett az adásban Závecz Tibor.
15 hónapos monstre kampány
A Nézőpont Intézet vezetője szerint első látásra az előrehozott választás követelése csak ravasz taktikai húzásnak tűnik, mert biztosra vehető, hogy nem lesz előrehozott választás, így Magyar Péter a következő 15 hónapban azt tudja ismételgetni, hogy „fél tőle” a Fidesz. A napi kommunikációs csatározásban így szerzett egy új kommunikációs panelt. Ha azonban komolyabban elemezzük a „nagy bejelentést”, ennél sokkal több is kiolvasható belőle – hangsúlyozza az elemző és hét pontban fel is sorolja, mire gondol ez alatt.
1. A Magyar Péter érzi, hogy nagyon hosszú még a következő 15 hónap, s könnyen alábbhagyhat a baloldali csodaváró érdeklődés iránta, ezért permanens kampányt és 15 hónapos kampányidőszakot hirdetett.
2. Kilenc nap múlva Magyar Péter közvetetten vereséget fog szenvedni, hiszen Tolna vármegyében időközi választás lesz, amelyen – a vereségtől tartva – nem indul a baloldali közvélemény-kutatók szerint legnépszerűbb párt jelöltje. Hamarosan Újpesten is lesz hasonló időközi megmérettetés, a Tisza nélkül. Az előrehozott választás előrehozott követelése segíthet abban Magyarnak, hogy ne az időközi választásokkal, hanem saját témájával tudjon foglalkozni.
3. Hat baloldali intézet is azt állítja, hogy a Tisza Párt vezeti a pártversenyt, de a Nézőpont Intézet decemberi közvélemény-kutatása szerint 10 százalékpont a Fidesz előnye. A terv az volt a baloldalon, hogy reményt árusítanak híveiknek, hátha ez segít abban, hogy önbeteljesítő jóslat legyen a győzelmet ígérő felmérésekből. A terv nem sikerült, egyre többen kételkednek az állítólag utcahosszal vezető, de az időközi választásoktól rettegő Tisza előnyében. Ezért talált ki Magyar Péter stábja 2025-re egy új politikai terméket, az előrehozott választás követelését.
4. Az előrehozott választás a demokrácia elveitől is idegen, hiszen nem történt 2022 óta semmi olyan esemény idehaza, amely az előző választáson Orbán Viktornak felhatalmazást adókat megingatta volna, s amely 2006 után – szimplán a demokrácia elvei miatt – indokolttá tette volna az őszödi beszélő visszalépését és akkor az előrehozott választásokat. A Fidesznek ma 2,9 millió belföldi szimpatizánsa van, s minden esélye megvan a következő győzelemre is.
5. A Tisza Párt legnagyobb segítője az európai szintéren Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Az előrehozott választás ötlete tőle is származhat, hiszen hazájában, Németországban, a stabilitás egykori szigetén, február 23-án valóban előrehozott választást tartanak. Ott valóban megbukott a kormánykoalíció, a kancellárpártra (SPD, 16,5%) fele annyian szavaznának, mint a legnagyobb ellenzéki pártra (CDU/CSU, 31%), de még annál is kevesebben, mint a szuverenista AfD-re (20,5%). A német út követése azonban sem a migrációs, sem a gazdaság, sem a pártpolitikában nem lenne népszerű és indokolt idehaza.
6. Végül egy nemzetközi szempont: a január 1. óta az EU-t elnöklő Tusk-kormány, s a tavasszal várhatóan Németországban kormányt alakító Friedrich Merz is háborúpárti. Minden jel szerint Trump beiktatása után, az amerikai támogatás elmúlásával, az ukrajnai háború folytatását akaró európai országok (Orbán Viktor már Tusnádon beszélt a brit-skandináv-balti és lengyel-román szövetségről) megpróbálnak egy háborúpárti nemzetközi koalíciót szervezni. (…) Orbán Viktor ebben nem fog részt venni, ő egy nemzetközi békekoalíciót épített az elmúlt években. Brüsszelben azonban a jelek szerint elhitték a Tisza-előnyéről szóló, baloldali közvélemény-kutatásokat, s ezért egy előrehozott választástól remélik Magyarország csatlakozását a háborúpárti koalícióhoz. Röviden: Brüsszelben nem előrehozott választást, hanem előrehozott kormányváltást akarnak.
7. Ráadás: nem lesz előrehozott választás. A Fidesz kétharmados felhatalmazást kapott 2022 áprilisában, Magyar Péter vagy Manfred Weber követelésére biztos nem fog lemondani róla