„Jézus követőinek egy része – tegyük hozzá: kisebb része – a beléjük vetett bizalommal visszaélve undorító, perverz hajlamaikat élik ki gyermekeinken” – így kezdődik Gyurcsány Ferenc pénteki közösségi bejegyzése, mellyel a Magyar Katolikus Konferencia elnöke kedd éjféli nyilatkozatára reagál.
Együttérzés és támadás
Veres András győri megyéspüspök újévi köszöntőjében az áldozatokkal kapcsolatban azt írja: „Együttérzéssel gondolunk azokra, akik egyházi személyektől vagy egyházi intézményekben dolgozóktól szenvedtek el életre szóló lelki és testi bántalmazást. Imádkozunk értük rendszeresen, valamint igény esetén segítséget is igyekszünk biztosítani számukra, hogy sikerüljön feldolgozniuk ezt a lelki traumát.”
Ugyanakkor Veres szerint „egyházunkkal szemben számtalan jogos, ugyanakkor számtalan alaptalan támadásra is sor került.(…) Az elmúlt esztendőben az imént említett bűnök miatt, de egyfajta újraéledő egyházellenesség miatt is, számtalan támadás érte az Egyházat. E jelenség alapos elemzésére itt nincs lehetőség, de azt tényszerűen meg lehet állapítani, hogy egy tudatos és szervezett támadássorozatról van szó” – olvasható a köszöntőben
A DK elnöke ezt a tartalmi egységet vette tűz alá: „Veres szerint az egyháza által elkövetett bűnök felemlegetése egyházellenes támadás. (…) Ne kerülgessük a forró kását! Évszázadokon keresztül pápai leiratok sora az egyház emberei által elkövetett bűnök eltussolását írták elő. Mert fontosabb volt az egyház, mint az egyházi személyek által megbecstelenített ember.
A Magyar Katolikus Konferencia elnöke minapi nyilatkozata szerint az egyháza által elkövetett bűnök felemlegetése egyházellenes támadás.
E mondatok miatt Veres püspököt Jézus kikergetné a templomból”, vonja le a következtetést Gyurcsány.
A DK vizsgálatot kezdeményezett
Mint megírtuk, a DK parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a katolikus egyházi visszaélésekkel kapcsolatba. A parlament december 2-ai ülésén Vadai Ágnes, a párt képviselője nehezményezte, hogy a kormánypárti képviselők nem támogatták a DK azon javaslatát, hogy hozzanak létre egy civilekből és egyházi személyekből álló vizsgálóbizottságot, melynek feladata a magyar katolikus egyházon belüli pedofil esetek feltárása és a bűnösök megnevezése, ahogy azt a javaslatot sem, hogy az egyházaknak is legyen feljelentési kötelezettségük pedofil bűncselekmények esetén.
„Szégyellje magát minden kormánypárti képviselő, aki nem támogatta a Demokratikus Koalíció javaslatát. (…) „Őszintén nem tudom, hogy Önök hogyan tudnak egyáltalán tükörbe nézni. És, ha van olyan, hogy pokol, akkor a legmélyebb bugyrában fognak ücsörögni a pedofil papokkal együtt, akiket így védenek”, mondta a parlamentben Vadai, hozzátéve, nagyon szeretné, ha Semjén Zsolt – aki munkaköri kötelességének tekinti a papokkal való kapcsolattartást – megválaszolná az országnak, hogyan tudtak ezekre a javaslatokra nemet mondani.
Határozottabb lépések, gyenge kommunikáció?
A katolikus egyház a korábbi hasonló esetekhez képest most határozottabban lépett, ám a reakció kommunikálása így sem sikerült tökéletesen – legalábbi ez derült ki az ATV Start című műsorában, ahol Puskás Balázs jogász, a Gyermekjogokért Egyesület alelnöke beszélt a fejleményekről. (Puskás Balázs korábban katolikus egyházi oktatási intézmények vezetői feladatait is ellátta.) „Azt gondolom, hogy a tettekben jobbak voltunk, mint kommunikációban, az egyház korábban lépett a tettek mezejére, mint a megfelelő kommunikáció mezejére”, mondta a műsorban Puskás.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)