Hosszú interjút adott a Szabad Európának Németh Miklós. Az „átmenet miniszterelnöke” felelevenítette a rendszerváltás folyamatát, beszélt a Magyarországon tárolt szovjet atomfegyverekről, Mihail Gorbacsovval ápolt kapcsolatáról, a magyarok elleni fegyveres beavatkozást követelő román diktátor Ceaucescuról és a formálódó hazai ellenzékről is.
Az interjú második részében – melynek írott, szerkesztett változata vasárnap jelent meg – szóba kerültek az állambiztonsági szolgálatok is:
Az ideiglenesen Magyarországon állomásozó szovjet csapatoknak volt egy sajátos csoportja, akik az ötvenes évek elejétől kezdve minden kulcsfontosságú minisztériumban jelen voltak: szovjet szakértők, generálisok, akik „mindent látnak, mindenhez hozzáférnek. Nem irányítanak, csak tanácsot adnak”.
Az évtizedek során aztán szűkült a kör: „először a tervhivatalból, a pénzügyből tűnnek el, aztán az igazságügyből, aztán jön a külügy, a Honvédelmi Minisztérium. De egy helyen ott maradnak. Én úgy öröklöm meg a kormányt, hogy a szovjet tábornokok még bent ülnek a Belügyminisztériumban. Ahány főcsoportfőnökség van a belügyben, annyi tábornok és szakértői csapata ül ott”, mondja az interjúban az egykori miniszterelnök.
A III. Főcsoportfőnökség
A Belügyminisztérium 1972-ben készült, szigorúan titkos minősítésű dokumentumában
az alábbiakat olvashatjuk a BM III. Főcsoportfőnökségének ügyrendjéről:
A Főcsoportfőnökség központi és a rendőrfőkapitányságok állambiztonsági szervei:
− III/I. (Hírszerző) Csoportfőnökség,
− III/II. (Kémelhárító) Csoportfőnökség,
− III/III. (Belső Reakció Elhárító) Csoportfőnökség,
− III/IV. (Katonai Elhárító) Csoportfőnökség,
− III/V. (Operatív Technikai) Csoportfőnökség,
Mint arról számos cikkünkben mi is írtunk,a rendszerváltás után a főként a hazai ellenzékre dolgozó III/III-at „beáldozták”, a többi csoportfőnökséget viszont a szakmaiságra hivatkozva nem világították át. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a III/III-ról minden tudható lenne, ugyanis a rendszerváltás környékén számos dokumentumot eltűntettek.
Mégis megvan minden
És ebből a szempontból (is) nagyon érdekes a Németh Miklós interjú:
A volt miniszterelnök azt mondja, az akkori szovjet pártfőtitkár, Gorbacsov egy személyes találkozón neki azt állította, nem tudott róla, hogy a szovjet tanácsadók még 1989-ben is „ott ülnek a Belügyminisztériumban”.
Ez azt jelentette, hogy Németh szabad kezet kapott az ügy elrendezésére. A kormányfő Horváth István belügyminisztert bízta meg a szovjetek kipaterolásával, de Horváth húzta az időt:
„háromszor magyarázkodik: most a fele nincs itt, most a másik fele, most én nem értem rá. Meguntam, és két-három héttel a Nagy Imre temetés előtt behívtam Sztukalint, a budapesti szovjet nagykövetet. Elmondtam neki, hogy Sztukalin elvtárs, ez és az hangzott el. Tegyen meg nekem valamit, hívja meg ezeket. Nyilván leellenőriztette Moszkvában, és egy hét sem telik el, Horváth István rohan be hozzám, hogy baj van. Mondom, mi a baj? Képzeld el, pakolnak a szovjet elvtársak, de már hét kamiont megtömtek a papírokkal. Mondom: az eredetit a belügyből? Nem, ezek mind másolatok, amiket az ötvenes évektől csináltak mindenről. Ja, mondom, ha ez a béke ára, akkor, ha másolatot visznek, vihetik. De azt tessék ellenőrizni, hogy eredeti nem megy, csak másolat.
Ezt követően, az én tudtommal és engedélyemmel, igaz, hogy csak másolatokkal, de az isten tudja, hány tonnányi irattal hagyták el a szovjetek a Belügyminisztériumot”, mondja Németh Miklós az interjúban.
És ezt követi a jelent is érintő legizgalmasabb két mondat, ami kihúzza a szőnyeget azon érvek alól, melyek szerint azért nem szabad nyilvánosságra hozni a Magyarországon fellelhető dokumentumokat, mert erősen hiányosak, vagyis az érintettek egy része lelepleződne, de akiket sikerült kimenteni, továbbra is homályban maradnának.
Németh Miklós ugyanis azt állítja, az oroszoknál minden megvan:
„Az egyetlen nem belenyúlt, nem manipulált dokumentációt valahol ott, Moszkvában kell keresni. Ez igaz a III/III-as dokumentációra is.”