Hirdetés
Itthon

Orbán Viktor a jövőjéről: Van egy feleségem, öt gyerekem, hat unokám, mit akarhatok még?

ATV.hu

A szombati rendkívüli Kormányinfón többek között arról kérdezték a miniszterelnököt, nem zavarja-e, hogy a közvetlen környezetében milliárdosok vannak, miközben neki a vagyonnyilatkozata szerint 10 milliós megtakarítása van.

Orbán Viktor
Hirdetés

A Orbán Viktor kifejtette, hogy már 1990-ben tisztában volt azzal, hogy az életútjával milyen következményekkel kell számolnia. Mint mondta: tudatosan döntött úgy, hogy politikus lesz, bár a tudományos pálya is vonzotta:

„Nekem az volt egy nehéz döntés, hogy az akadémiai irányultság helyett inkább ezt a munkát vállalom.”

A politikusi pálya választásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy ezzel a döntéssel lemondott az üzleti világban való részvételről:

„Hiszek abban, hogy üzleti ügyekkel a minisztereknek nem szabad foglalkoznia. Tehát amikor eldöntöd, hogy te közügyekkel foglalkozol, elmész a politikába, akkor neked a szempontod, ami alapján a világot nézned kell, azok közügyek és a közérdek.”

Szerinte az üzleti, tudományos és politikai szférát el kell különíteni egymástól: „Persze az üzleti világ, a tudományos világ, meg a politika érintkezik. Nem szabad összekeveredni, az helytelen. Külön kell tartani.”

Kifejtette, hogy nem foglalkozik azzal, ki mennyit keres, még a családjában sem: „Függetlenül attól, hogy az én családomban, vagy máshol, ki mit csinál, mennyit keres, hogyan él. Nem adok egyébként senkinek életvezetési tanácsokat.” Hozzátette, hogy bár a mértéktartást erénynek tekinti, ezt nem kéri számon másokon, hiszen mindenki a saját életéért felelős.

Összegzésül a Orbán Viktor úgy fogalmazott, nem áll rosszul a csillaga a párton belül, akárhogy is alakul a kormányzat jövője.

„Úgy érzem, hogy be tudok csúszni a képviselő listára, és képviselőként az életemet az aktív életemet úgy tudom befejezni, hogy a köz érdekét szolgálom.”

Majd hozzátette:

„Van egy feleségem, öt gyerekem, hat unokám, mit akarhatok még? Rendes munkám, megfizetnek. Köszönöm, jól vagyok.”

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek