A Publicus Intézet adatgyűjtése során 1000 főt kérdeztek meg, hogy felmérjék a térség lakóinak közhangulatát és politikai preferenciáit a 2025. január 12-én tartandó időközi választások előtt. A kutatás reprezentatív volt nem, életkor, iskolázottság és településtípus szerint.
Nem elégedettek a helyiek sem a térség, sem az ország helyzetével
A kutatás során a megkérdezettek véleményt formáltak arról, hogyan értékelik az ország helyzetét. A megkérdezettek 55 százaléka inkább nem elégedett azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok, és mindössze 41 százalékuk mondta magát inkább elégedettnek. Ami a pártpreferencia szerinti megoszlást illeti, a Fidesz-KDNP szavazóinak 68 százaléka inkább elégedett, 28 százalékuk inkább elégedetlen az ország helyzetével. Az ellenzéki szavazók 91, a Tisza párti szavazó 95 százaléka viszont elégedetlen az ország jelenlegi állapotával, de a pártnélküliek 66 százaléka is úgy nyilatkozott, hogy inkább nem elégedett az ország helyzetével.
Ami a Tolna 2-es választókerületének fejlődésével kapcsolatos véleményeket illeti, a megkérdezettek mindössze 15 százaléka gondolta úgy, hogy a térség nagymértékben fejlődött és jobban teljesített, mint a környező települések. 36 százalékuk értékelte fejlődőnek, de nem kiemelkedőnek a kerületet, ám kereken 50 százalékuk szerint alig vagy egyáltalán nem volt érzékelhető előrelépés.
A lakóhely szerinti bontás rámutatott, hogy Bonyhád lakói pozitívabban értékelik a fejlődést (75 százalékuk érzékelt érdemi fejlődést), míg a kisebb településeken élők körében ez az arány 59 százalék. Dombóváron viszont nagy az elégedetlenség: az itt élők kerek 60 százaléka szerint alig vagy egyáltalán nem fejlődött a választókerület. Az is elmondható, hogy a nők elégedettebbek a választókerület helyzetével, mint a férfiak: előbbiek 59, utóbbiaknak viszont mindössze 42 százaléka szerint fejlődött érdemben a választókerület.
Fejlesztési prioritások
A kutatás arra is rákérdezett, milyen fejlesztésekre lenne szükség a térségben. A leggyakrabban említett igények a következők voltak:
- Utak karbantartása, fejlesztése: A megkérdezettek 26%-a szerint ez a legfontosabb kérdés a választókerületben élők számára.
- Munkahelyteremtés: A megkérdezettek 23%-a szerint elsődleges prioritás, hogy több álláslehetőség legyen a térségben.
- Egészségügyi fejlesztések: A válaszadók 20%-a az egészségügyi intézmények, kórházak és rendelők modernizálását tartja fontosnak.
Egyéb területek, mint az oktatás fejlesztése, a sportolási lehetőségek bővítése és a közbiztonság javítása jóval kevésbé tűntek fontosnak a válaszokban.
A tolnaiak és az időközi választás
A felmérés a politikai közhangulatot és a pártpreferenciákat is vizsgálta. A megkérdezettek többsége inkább elégedetlen az országos irányítással; a Fidesz-KDNP szimpatizánsainak 68%-a fejezte ki elégedettségét, míg az ellenzéki szavazók és a pártnélküliek körében az elégedetlenség dominál.
Az időközi választás előzménye Pótápi Árpád, a kerület korábbi országgyűlési képviselőjének tragikus halála. A Tisza Párt döntése, miszerint nem indít jelöltet és a szavazóit a távolmaradásra biztatja, szintén komoly visszhangot keltett. A megkérdezettek 68 százaléka hallott erről a lépésről, és közülük 70% nem ért egyet, további 4 százalékuk pedig inkább nem ért egyet a párt stratégiájával.
Érdekesség, hogy – ha hihetünk a Publicusnak – a Tisza Párt helyi szimpatizánsainak 62 százaléka sem ért egyet azzal, hogy Magyar Péter arra biztatta a választókerületben élőket, hogy ne vegyenek részt az időközi választáson.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)