Hirdetés
Itthon

Nem létező gyerekkel zsarolt egy férfit egy prostituált

ATV.hu

Nem létező közös gyermekük születésére hivatkozva, majd tartásdíj miatt is zsarolta egy "ügyfelét" egy prostituált, aki ellen Keszthelyen emeltek vádat - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.

zsarolás
zsarolás
Hirdetés

A 31 éves zsaroló pannonhalmi nő egy internetes oldalon kínálta szexuális szolgáltatásait, a hirdetésre jelentkező férfival így találkozott 2021 decemberében egy alkalommal.

Alig egy hónappal később a férfi és a nő ismét felvették a kapcsolatot telefonon. A beszélgetés során a vádlott azt hazudta, hogy a szexuális együttlétükből eredően gyermeket vár, a szüléssel járó költségek fedezésére, gyógyszerekre és a gyermek gondozására pedig pénzre van szüksége. A sértett ezt követően több alkalommal is utalt pénzt, összesen több mint 1500 eurót a vádlott bankszámlájára.

Csaknem két évvel a találkozásuk után a nő egy újabb telefonhívás során azzal fenyegette meg a férfit, hogy ha nem küld pénzt beteg gyermeke tartásához, felkeresi a családját, és közli velük, hogy gyermekük született, az apaság megállapítása iránt pedig keresetet nyújt be. A férfi, attól való félelmében, hogy a családja és az élettársa tudomást szereznek gyermeke születéséről, további 200 eurót utalt a zsarolónak.

A nő ezek után rendszeres tartásdíj megfizetését követelte a férfitől a nem létező gyermekükre hivatkozva, valamint fenyegető hangvételű üzeneteket küldött neki. A sértett azonban ekkor már feljelentést tett, és nem utalt több pénzt a vádlottnak.

A nő ellen a Keszthelyi Járási Ügyészség csalás és zsarolás bűntette miatt emelt vádat, felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozva.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek