„Kommandósok kíséretében, vezetőszáron vitték be a pedofil papot a bíróságra” ;„Levetkőztetett gyerekek és testmasszázs: a katolikus pap szerint nincs miért magyarázkodnia” ; Itt az újabb pedofil botrány? – Borzalmas dolgot tehetett egy pap”
Súlyos erkölcsi botrányok rázták meg a magyar katolikus egyházat a közelmúltban: Gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazások sorától zengett a sajtó az elmúlt hónapokban. Több papot felfüggesztettek, laicizáltak, vannak, akiknek az ügye már bírósági szakaszban van.
A katolikus egyház a korábbi hasonló esetekhez képest most határozottabban lépett, ám a reakció kommunikálása így sem sikerült tökéletesen – legalábbi ez derült ki az ATV Start című műsorában, ahol Puskás Balázs jogász, a Gyermekjogokért Egyesület alelnöke beszélt a fejleményekről. (Puskás Balázs korábban katolikus egyházi oktatási intézmények vezetői feladatait is ellátta.)
„Azt gondolom, hogy a tettekben jobbak voltunk, mint kommunikációban, az egyház korábban lépett a tettek mezejére, mint a megfelelő kommunikáció mezejére”, mondta a műsorban Puskás.
Mint emlékeztetett, a katolikus egyház első megnyilvánulása a december 5-én volt: A püspöki konferencia ülése után közleményben kért bocsánatot három püspök, „a három ember különböző karizmája, különböző hivatása, az egyházban betöltött különböző szerepének megfelelően”. Puskás hozzátette: „Meglehetősen személyes hangvételű közleményben fordultak a közvéleményhez”.
Arra a kérdésre, hogy tapasztalható-e a bocsánatkérés felszabadító ereje a hívek körében, a szakember elmondta: „Az augusztus óta napvilágra került nagyon sok eset, mindenkit megvisel. Megviseli a világi híveket, megviseli a papokat és a püspököket is. Azt gondolom, hogy ez egy olyan pillanat, amit most élünk, amiben valóban történt egy nagyon komoly minőségi ugrás a kommunikáció tekintetében.”
Puskás Balázs kiemelte: a mostani bocsánatkérés előtt már számos konkrét lépés történt az egyházban, ám ezekről kevesebb szó esett. Mint kiderült, 2019 óta, amióta a Szentszék, a pápa hangsúlyosan megnyilvánult a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazások ügyében, „tényleg a tettek mezejére léptünk, a szerzetesi oldalon is, a püspöki konferencia oldalán is:
- Nagyon sok preventív intézkedés történt
- Képzések indultak
- Szabályzatok születtek
- Bejelentő felületeket hoztak létre az egyházi oldalakon
„Tehát nagyon sok minden történt, de valahogy mindezt nem sikerült kommunikálni”, mondta a műsorban Puskás, hozzátéve: „Azt éreztem, hogy mintha most megérkezett volna ezeknek az embereknek, a püspöki konferenciának a szívéhez ennek az ügynek a rettenete.”
Korábban számos esetben az elhallgatás volt jellemző, mert a döntéshozók attól tartottak, hogy az esetek nyilvánosságra kerülésével muníciót kapnak az egyház ellenségei. Mostanra megváltozott a helyzet, „áldozatközpontúbbak lettünk, amikor egy-egy eset kiderül, drákói szigorral lépnek fel”, mondta a szakember.
„Nyilván ez egy hosszú út, mert hiszen évszázados beidegződésekről van szó, de azt gondolom, talán kimondható, hogy szervezetként a katolikus egyház az, amelyik a legkomolyabban veszi a gyermekvédelmet”, tette hozzá Puskás Balázs.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)