Egy ritka betegségben szenvedő fiú életét változtatta meg három magyar intézmény példátlan összefogása: tüdőátültetéssel új reményt kapott.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, három hazai egészségügyi intézmény egyedülálló együttműködésével hajtottak végre sikeres tüdőtranszplantációt egy tizennégy éves fiún Budapesten. A súlyos, ritka betegségben szenvedő fiú tüdeje olyan mértékben roncsolódott, hogy önálló gyógyulásra már nem volt esélye.
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben heteken át műtüdő segítségével tartották életben a fiút, amíg a szakemberek elkezdhették a transzplantációt. A fiú állapota a transzplantáció után javulni kezdett, és bár hosszú rehabilitáció vár rá, az orvosok szerint jó esélye van a teljes életre.
Az ATV Start vendégei voltak csütörtökön Dr. Madurka Ildikó, az Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Klinikájának intenzív terápiás főorvosa, és Dr. Rényi-Vámos Ferenc, a Semmelweis Egyetem Országos Onkológiai Intézetének bázisán működő Mellkassebészeti Klinika igazgatója.
Dr. Rényi-Vámos Ferenc a műsorban hangsúlyozta, hogy egy ilyen nagy műtéthez nagyon sok ember közös munkájára van szükség. Jelen esetben még összetettebb volt a dolog, hiszen egy gyermeken kellett segíteni, aki előtte hosszas műtüdőkezelésben részesült. A tüdőátültetést az Országos Onkológiai intézetben végezték el.
Dr. Madurka Ildikó elmagyarázta, hogy a műtüdőkezelés alatt kivezetik a beteg a combhajlatából a vérét, oxigenizálják, majd visszavezetik a nyakába a betegnek. Ezt lehet ébren és altatott állapotban is végezni. „A gond az volt, hogy neki olyan mértékben károsodott a tüdeje, hogy lehetetlen volt ébren tartani” – mondta.
Pont ez jelentette a nehézséget a műtét alatt, illetve a műtét utáni időszakban, hiszen a gyermek az utolsó három hétben mélyen altatva volt, semmije nem mozgott, nem tudott táplálkozni. „Tehát egy nagyon hátrányos helyzetből indult a műtét után” – fogalmazott az orvos.
„Elképesztő látvány volt, hogy feküdt a kisfiú az intenzív osztályon az ágyban, és az édesapja az egyik oldalon fogta a kezét, az édesanyja a másik oldalon, és simogatták, várták, hogy kicseréljük a tüdejét és segítsünk neki. Nagyszerű, támogató családja van, nem is beszélve magáról Botiról, aki egy fantasztikus kissrác” – mesélte Dr. Rényi-Vámos Ferenc.
Azonban még egy ilyen jól sikerült műtét után is nehéz napok várnak a betegre. „Fájdalmai vannak, és ő mindig vidám volt. Sokszor ő tartotta a lelket a környezetében, nővérekben” – idézte fel a doktor.
Dr. Rényi-Vámos Ferenc elmesélte, hogy vitt egy focilabdát a kórháza a fiúnak, akinek a több hét fekvés miatt annyira elgyengültek az izmai, hogy már az ágyból sem tudott kikelni, és nehezen volt elképzelhető, hogy egyszer játszani fog vele. „A héten küldött nekem egy fotót, ahogy az édesapjával fociznak. Szerintem ő bármit meg tud már csinálni” – mondta.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)