“A liberálisok utolsó mentsvára, Brüsszel. Ez Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát. Már csak itt vannak liberálisok” – hangoztatta Orbán Viktor a Patriótának adott interjúban, a folyamatokat úgy értékelve: a patrióták legnagyobb győzelme eddig Donald Trump győzelme volt a liberálisok fölött.
„Elkezdődött a világrendszerváltás? Dávid felveszi a harcot Góliáttal szemben?” – kérdezte a Patrióta riportere Orbán Viktort. A miniszterelnök erre azt mondta, két folyamatot látunk, az egyik a világrendszerváltás, a másik a nyugati világon belüli változás.
Ennek része az ázsiai gazdaságok fejlődése nagy sebességgel a nyugati kontinens rovására. A Kelet erősödik, a Nyugat pedig “reletive gyengül”.
A másik, hogy a nyugati világon belül két világ harca folyik, amelyet – mint mondta – „személyesen is látott már”.
“Mi győzünk, ők veszítenek” – Brüsszel az Mordor vidéke
„Az egyik a progresszív liberális irányzat, a másik pedig a patrióták irányzata, ezeket kereszténydemokratának is hívták. De ami most történik, az az, hogy a nyugati világban a belső küzdelemben “a liberálisok veszítenek, a patrióták pedig nyernek” – idézte fel Reagan amerikai elnök mondását.
A miniszterelnök értékelése szerint a patrióták legnagyobb győzelme eddig Donald Trump győzelme volt a liberálisok fölött.
Ez esély arra is – és a két folyamat itt találkozik -, “hogy a Nyugat definiálja a helyét a világrendszerváltásban” – tette hozzá.
Lehet látni, hogy mindenhol a patrióták nyertek, mióta megalakult a Patrióta pártcsalád, “ezek volnánk mi” – fogalmazott a miniszterelnök az interjúban.
Ha sürgős változás nem lesz, akkor Európa gazdaságilag „tovább csökken majd és eljelentelenednek”. Kérdés – hangsúlyozta Orbán Viktor -, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, “mint amivel ezek az országok Nyugaton küzdenek” meg lehet-e majd küzdeni a demokrácián belül: „volt már olyan század, amikor ez nem sikerült” – jelentette ki.
Orbán: “Trump jön be, az oroszok törnek előre”, a liberálisok és a Néppárt meg azt folytatják, mint eddig…
Az emlékezetes strasbourgi vitájára és a Weber-paktumra vonatkozó kérdésre a miniszterelnök a ma délutáni Patrióta-interjúban azt mondta: az amerikai republikánusok győzelmével „a migrációpárti politika halott, vége van, a genderpolitika is, és remélem, a háborúpárti politikának is meg vannak számlálva a napjai”. Most már egyre többen változást akarnak – 27-ből 17 országban ilyen erők győztek, ide értve még a Néppártot is – még akkor is, ha a Néppárttól vannak, akik elmentek balra a liberálisokhoz és „elárulták a szavazóik nagy részét”. “Ez tol bennünket előre, minket Patriótákat, mert azok a békepárti szavazók, akik nem ezt akarták, beállnak mögénk” – értékelt a miniszterelnök,
aki szerint “intellektuálisan is érdekes, hogy miközben Trump jön be, az oroszok törnek előre, a liberálisok meg a szocialisták és a Néppárt azt akarják folytatni, mint eddig. Ők még mindig a régi realitásban gondolkodnak, ezért kötöttek paktumot. A magyar ellenzék valamennyi pártja ebben a paktumban van benne – hangsúlyozta. De ezzel Brüsszelben létrejött, hogy „most először van kormányzópárt és van egy ellenzék” – ezt az ellenzéket vezetjük mi, a Patrióták – mondta Orbán Viktor.
A paktumról: “ők kiállnak a gender, a migráció és a háború folytatása mellett”
Orbán Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy a “paktumosok” ezután arról beszélt, hogy a paktumban részt vevők “kiállnak a gender, a migráció és a háború folytatása mellett”. Van Brüsszel és az ellenzéke.
„Mi azon az oldalon vagyunk, ahonnan Trump elnök úr érkezik. A nyugati világban beálló változásnak a patrióta oldalán helyezkedünk el és be fogjuk darálni”. Mert az lehetetlen, hogy miközben Európa változásért kiált, „új realitás jött létre az orosz-ukrán fronton és a nyugati világban”, közben azok legyenek hatalmon, akik „a régi realitásokhoz ragaszkodnak”. De Orbán Viktor szerint idő kérdése, hogy ők adják majd Brüsszelben a többséget.
Meddig feszítheti a húrt Brüsszel ?
A miniszterelnök szerint a nyomás most már enyhül, mert nehezebb volt, “amíg egyszerre voltunk nyomás alatt Washingtonból és Brüsszelből”. Virtusból kell ellenállni- fogalmazott. Nehéz időszak volt, elhárítva a támadásokat alámerültünk, „kibekkeltük”, most meg már mi vagyunk a többség – ismételte meg.
Arra, hogy a Trump- és Elon Musk találkozójának milyen hatása lesz majd, Orbán Viktor azt mondta: ez egy régi történet Trumppal, akkor is egyedül ő támogatta Trumpot. Ebben nagyon sok év munkája van és sok év kitartása, mert jól tudta, hogy a politikában minden jó folyamatok az emberekben testesül meg, “az el fog jönni. Ilyen értelemben ez papírforma volt” – hangsúlyozta arról
Orbán Viktor – mint mondta – hisz abban, hogy mivel Európa “keresztény kultúrkör“, ezért „természetellenes dolgokat hosszútávon nem lehet elfogadtatni az emberekkel”. Látta már Amerikában, hogy a gender például addig lehet sikeres – mert “nagy médiaattakkal” sok mindent le lehet nyomni az emberek torkán” – de a Teremtés rendje szerint „jönni fog valaki, aki azt mondja, hogy na, ennyi volt a marháskodásból, köszönjük szépen, mi normális életet akarunk élni”, “annyi sületlenséget erőltetnek ránk, ezt hagyjuk abba”, erre gazdaságilag is rámegyünk.
Mit profitál Magyarország a Trump-győzelemből?
A kérdésre Orbán Viktor azt mondta: rövidtávon három dolgot tud mondani, ezek gazdasági természetűek. Azt nem mondja, hogy Donald Trump győzelmével „a magyarok nem a lottó ötöst ütötték meg, ez később derül ki, de most inkább a lottó négyesnél vagyunk”.
A miniszterelnök az amerikai-magyar kettős adóztatást elkerülő megállapodást és a vízumkérdést emelte ki, szerinte ezek meg fog oldódni, “ezt meg fogjuk kötni, a vízum kérdés is megoldódik, aztán jönnek majd az amerikai befektetők Magyarországra.
“Normálisabb, jobb lesz a világ” – hangoztatta.
Mikor lesz béke?
A Nyugatiak 310 milliárdot költöttek már el a háborúra, egy hatalmas összeget. Az amerikaiak a rájuk eső részt nem fogják állni majd, az pénzösszeg terhének az eloszlása “alapvetően változik meg”. Akik európaiak eddig fizettek, nem fogják ezt bírni, “ha pedig nincs pénz, akkor nincs háború, ha pedig nincs háború, akkor béketárgyalás kell, ennek első lépése a tűzszünet, “erre várok” – magyarázta a miniszterelnök.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)