Hirdetés
Itthon

Balhé készül a Fővárosi Közgyűlésben? Nézze itt élőben

ATV.hu

Kövesse velünk élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!

Hirdetés

A Tisza Párt frakciója jelezte, hogy több ponton nem ért egyet az előterjesztett fővárosi költségvetéssel, de módosító indítványuk elfogadása esetén támogatják a 2025-ös büdzsé megszavazását. Javaslatuk alapján lehetőséget kell teremteni a költségvetés felülvizsgálatára a bíróságok jogerős döntéseinek figyelembevételével.

A párt szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője „elárulja” a budapestieket, törekvéseik pedig a főváros működésének ellehetetlenítésére irányulnak. A közleményben az áll, hogy a kormány évek óta szisztematikusan igyekszik megnehezíteni Budapest és lakosai életét, több tízmilliárdos szolidaritási hozzájárulás elvonásával.

A Tisza Párt szerint a 2025-re tervezett szolidaritási hozzájárulás kifizetése a budapesti közszolgáltatások teljes összeomlásával járhat. Ez magában foglalná a tömegközlekedés leállását, színházak és szociális intézmények bezárását, valamint több tízezer alkalmazott bérének kifizethetetlenségét.

A párt felszólította a Fidesz-frakciót, hogy ne mellébeszéljenek, és sürgősen lépjenek fel a miniszterelnöknél a fővárosi források visszajuttatásáért. „Elég a lopásból és a félrebeszélésből!” – zárták közleményüket.

A Demokratikus Koalíció (DK) képviselői megszavazzák a főváros jövő évi költségvetését, aki pedig nem támogatja az előterjesztést, az a káoszban érdekelt és a Fidesz forgatókönyvét követi – mondta Szaniszló Sándor, a DK fővárosi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

Béres András (Párbeszéd-Zöldek) fővárosi képviselő, Óbuda-Békásmegyer alpolgármestere pedig azt mondta a közgyűlés előtt: szigorítani kell Budapesten a pirotechnikai eszközök használatát és hatékonyabban kell fellépni az illegális petárdázással szemben.

A költségvetési vita kezdete előtt a karácsonyi ajándékozással kezdtek a képviselők.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek