Hirdetés
Itthon

Lapos tv, konzol, airfryer: ami a csövön kifér. Rekordot dönthet az áruhitelek összege

Szlazsánszky Ferenc

Várhatóan minden korábbi csúcsot megdönt idén a magyar családok által felvett áruhitelek száma és összege, legalábbis erre lehet következtetni a Magyar Nemzeti Bank statisztikájából. Az ATV-ben a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője beszélt a részletekről.

Hirdetés

Személyi kölcsönökben szinte biztos, hogy rekordot fogunk dönteni, idén több mint 800 milliárd forintot fogunk fölvenni, mondta az ATV Start című műsorában Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Jellemzően 2,5 millió forint az átlagos hitelösszeg, és habár szabadon felhasználható készpénzt kapunk a banktól, a legtöbben autóvásárlásra, lakásfelújításra, egészségügyi kiadások finanszírozására, egyéb hiteleknek a kiváltására fordítják. Az áruhitel-felvétel év végén, november-decemberben szokott a csúcsra érni.

A hitelfelvételi hajlandóság több dolgot is jelenthet: egyrészt azt, hogy a hitelfelvevő bízik a jövőben, hiszen azt gondolja, hogy képes lesz visszafizetni a kölcsönt. Amennyiben a bank is így gondolja, akkor elmondható, hogy ezek jó döntések.

„Ha viszont valaki egy drága nyaraláshoz vagy egy 2 milliós tévé vásárlásához vesz fel személyi kölcsönt, azt nem tartom jó ötletnek, hiszen az valószínűleg nem fog soha megtérülni”, mondta a műsorban a szakember. 

Gergely Péter hozzátette: a személyi kölcsönök folyamatosan növekednek, egyre nagyobb hitelösszeget veszünk főleg az infláció miatt, és általában ezzel nincsen semmi gond. A bedőlt hitelek aránya nagyon alacsony, az ügyfelek annak ellenére megbízhatóan törlesztenek, hogy a személyi kölcsönök nem túl olcsók: az átlagos kamat 17% körül van.

Ugyanakkor már van három olyan bank is, amely a napokban „bement 10 százalék alá, tehát aki online kalkulátort használ, akár 100 ezer forintokat spórolhat”, mondta Gergely Péter.

Lakáshitel

A lakáshitelek is „nagyot mentek” 2024-ben, körülbelül kétszer annyi lakáshitelt veszünk fel az év végéig, mint tavaly, és a trend valószínűleg jövőre is folytatódik. „Azt látjuk, hogy mi magyarok szeretünk a saját ingatlanunkban élni, és ha kell, hitelt is felveszünk – máshogy nem is nagyon szokott ez menni”, mondta a pénzügyi szakértő.

Aki lakáskölcsönt szeretne fölvenni, 6-7% körüli kamatokra számíthat piaci hitel esetén. Az államilag támogatott hitelek esetén – például CSOK plusz – fix 3%-os kamattal számolhatunk. 

Karácsony

Általában 100 ezer forint alatt marad az az összeg, amit az összes ajándék vásárlására fordít egy-egy háztartás, hangzott el a műsorban. Az áruhitelek száma ilyenkor nagyon megugrik, de ebből a szempontból egyébként is rekordévet fogunk zárni: több mint 180 ezer áruhitel szerződés fog köttetni 2024-ben, az átlagos hitelösszeg pedig 260 ezer forint körül van, mondta a szekértő. 

Gergely Péter szerint a pénzügyi tudatosság is nő: már több százezren vannak havonta, akik online kalkulátorokat használnak, és nemcsak a biztosítások összehasonlításához, hanem a bankszámlák, a hitelek összehasonlításához is. „Egyre jellemzőbb az ártudatosság: Hiába látunk valamilyen reklámot, hiába kínál a bankunk kedvezőnek mondott ajánlatot, nagyon sokan rászánják azt az 5-10 percet, hogy összehasonlítsák online az ajánlatokat, és ezzel nagyon jót teszünk magunkkal, több százezer forintot tudunk spórolni”, zárta a beszélgetést a pénzügyi elemző.

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek