Nagy István agrárminiszter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége hétfőn. Az adásban szóba került a vízszabályozás, a klímaváltozás, a munkaerőhiány, az élelmiszerinfláció, a soros magyar uniós elnökség és a Tisza Párt is. A 24 perces interjú legérdekesebb részletei:
Az aszály miatt nyolc százalékkal esett a mezőgazdaság teljesítménye
Nagy István: Ránk rúgta az ajtót az éghajlatváltozás. Nem fokozatosan jött, hanem hirtelen szakadt ránk két évvel ezelőtt. Olyan mértékű volt, ami elborzasztott mindenkit, nem is véletlenül nem hívjuk máshogy, mint történelmi aszály.
Megoldási javaslatok az óriási munkaerőhiányra
Nagy István: Világjelentés, hogy mindenki tanulni akar, mindenki előrébb akar jutni, és a fizikai munkától mindenki ódzkodik. Ami a mi felelősségünk az, hogy tudunk-e olyan pályázatokat, olyan támogatásokat adni, amelyek kiváltják a fizikai munkát. És az a jó hírem van, hogy igen, az állattenyésztésben a fejőrobotok alkalmazásával már nagyon komoly fizikai munkaerőt tudunk megspórolni, nagyon komoly állatjólétet tudunk elérni.
Németországban és Spanyolországban kötelező minimális órabért határoztak meg a mezőgazdaságban dolgozók, 2000 eurót is kereshetnek havonta
Nagy István: Nem arról van szó, hogy a magyar fizikai munkaerő Spanyolországba menne. Elmegy a határtól 20-40 kilométerre mondjuk Ausztriában, de nem jellemző a messze menés. Az a tény, hogy a fizikai munka nem népszerű sehol sem a világban. Ezt kell megoldanunk vagy technológiával, vagy vendégmunkásokkal. Nem véletlen, hogy tehenészetekben is látni akár filippínó, akár Pakisztánból érkező embereket, akiknek szívügyük az állat, nagyon vigyáznak rá, nagyon szeretik és elvégzik a munkát.
A Tisza Párt felülvizsgálná a magyar gazdáknak járó uniós források kritériumait, mert az uniós támogatások jellemzően a kormányhoz köthető oligarchákhoz kerülnek
Nagy István: Hú, de demagógia ez, te jó világ! Abszolút nem így van, hiszen a területalapú támogatás mindig annak jár, aki megműveli a földet, és mindenkinek jár, kivétel nélkül. Ebből látszik, hogy Magyar Péternek fogalma nincsen a magyar mezőgazdaságról és a magyar vidék állapotáról.
Magyarországon növekedtek az élelmiszerárak legjobban az Európai Unióban
Nagy István: Mindenütt nőtt a világon az élelmiszer ára, mert nőttek az energiaárak, tehát nőtt az előállítás költsége. Jogos a kérdés, hogy Magyarországon miért ekkorát nőtt? Azért, mert más volt a kiindulási alap. Most nálunk is hasonlóak az élelmiszerárak, mint a szomszédos országokban, de korábban az árszint alacsonyabb volt.
2023-ban a spanyoloknál, a hollandoknál, a románoknál olcsóbban lehetett bevásárolni, mint Magyarországon
Nagy István: Ez csak bizonyos termékekre igaz, melyeket importálni kell. Szerte utazik mindenki a világban, új impulzusokkal térünk haza, ki akarjuk próbálni, és vásároljuk az importárut. Ugyanakkor, végtelenül boldogító érzés az, hogy a legkritikusabb termékeinkből is előállítunk annyit, amennyire szükségünk van, és exportálunk annyit, mint amennyit importálunk.
Az élelmiszerinfláció a 60 százalékot is elérte 2022-23-ban
Nagy István: Amilyen magasra fölment, hála Istennek, le is törtük. Nagyon nagy erőfeszítéssel, a kormány különböző eszközeivel sikerült letörni. Van egy árfigyelő rendszer, ami most is aktív: szeretném felhívni a vásárlók figyelmét, hogy összehasonlítás nélkül ne vásároljunk, hiszen a kereskedelem ravasz, kihasználja, hogy most mindenki többet áldoz a bevásárlásra. Most megfigyelhető egy lopakodó áremelkedés, de ez kifejezetten kereskedelmi folyamat.
A gazdák, a termelők joggal panaszkodnak az alacsony felvásárlási árakra
Nagy István:Ez egy nagyon fontos szempont lesz a következő évnek az agrárpolitikájában. Kétszer már nem sikerült, neki kell futnunk harmadszor is, és meg kell győzni a termelőket a termelői együttműködések szükségességéről. Az integráció szótól irtóznak a termelők, hiszen minket bevertek a téeszbe, földönfutóvá tették a parasztokat. ’90 után a vadkapitalizmus idején gyakorlatilag elcsalták a pénzüket, sok családot tönkretettek. Emlékszünk a libás ügyre, a Bajnai-féle történetre, hány család tönkrement benne, mekkora keserűséget hagyott maga után.
A magyar soros elnökség
Nagy István: A magyar soros elnökség 60 éve nem látott sikert tudott elérni a közös agrárpolitika terén, hiszen mind a 27 agrárminiszter egyetértett abban, hogy a jövő agrárbüdzséjének nem szabad egységesülnie a központi nagy büdzsével. És ennek a külön költségvetésnek két pilléren kell állnia: a területalapú támogatás és a vidékfejlesztési beruházás pillérén. Ez a legfontosabb intézkedés, a legnagyobb sikerünk. És ez igen elkeserítő és tanulságos lehet Magyar Péter Tisza Pártjának, mert ők még mindig azt támogatják, hogy ne legyen területalapú támogatás. Ők azt támogatják, hogy vegyék el a gazdáktól ezt a támogatást. Ebből is látszik, hogy melyik kormányra számíthat a vidék, és ki árulja el a magyar gazdákat. Szerintem lesznek olyan bölcsek az emberek, hogy el tudják dönteni, ki az, aki védi a magyar érdeket, és ki az, aki a hatalom megszerzéséért elárulja az érdeket.
*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)