A kőbányai Hős utca évtizedek óta az ország egyik legnehezebb sorsú területeként ismert. Az itt élők élete most új fordulóponthoz érkezett: 2017-es döntés alapján elkezdődött az A és B épületek lebontása. Bár a cél a szegregáció felszámolása és egy új kezdet biztosítása volt, a történetek és sorsok azt mutatják, hogy az út korántsem zökkenőmentes.
Pálmai Sándor 40 évet élt itt, visszaemlékezése szerint amikor beköltözött, a Hős utca még élhető hely volt, drogmentes és közösségre épülő. Az évek múlásával azonban a környezet elvadult, a drog és a bűnözés mindent elborított. Sándor és párja, Zsuzsa végül elfogadták a felajánlott cserelakást, és Albertirsára költöztek. A változás azonban nem könnyű. Sándor szavai szerint:
„Rosszul érezzük magunkat, máshol mindent újra kell szokni.”
A Hős utca története tele van drámával. Gyöngyi néni, aki 1998 óta élt az egyik épületben, a cserelakásokért harcolt, de mielőtt elköltözhetett volna, meggyilkolták, és rágyújtották a lakást. Macskája most Sándorék gondozásában él, talán ez az egyetlen pozitívum a szomorú eseményekből.
Ahogy a falak leomlanak és az élet megy tovább, a kérdés az, hogy ez az új fejezet valóban reményt hoz-e az itt élőknek. Sándor álma egy csendes élet Albertirsán, gyümölcsfákkal és baromfiudvarral. De a Hős utca nehézségei ellenére hiányzik neki az ott töltött élet, ahol megszoktak mindent – még a rosszat is.
Miközben a gépek porrá omlasztják a múltat, az itt élők új élete bizonytalan marad. Vajon az új esélyek felülírják a régit, vagy csak új formát öltenek a problémák? Ahogy a Heti Naplóban elhangzott: a válaszra még várnunk kell.