Hirdetés
Itthon

Németország miatt is szenved a magyar ipar, de vannak más gondok is

ATV.hu

Csupán két alágban volt növekedés éves alapon az ipari termelésben idén szeptemberben. Mindenütt máshol csökkenés vagy éppen visszaesés volt tapasztalható. A teljes ágazat 7,2 százalékkal esett vissza. A megkérdezett szakértők szerint ennek oka a német gazdaság hanyatlása, és hogy a hazai fogyasztás is elmarad a bérnövekedéstől. 

Hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatás alapján a feldolgozóipari alágak csupán kettőben, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában, valamint a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben nőtt, tizenegyben viszont csökkent a termelés.

Büttl Ferenc szerint az ipari termelés csökkenésének elsődleges oka az ipari export 5 százakékos visszaesése az előző év szeptemberéhez képest, aminek hátterében első sorban a német gazdaság hanyatlása áll.

„Nagyjából együtt mozog az ipari teljesítmény év alapú visszaesése, és az export év alapú visszaesése. (…) A gépjárműiparon, és az azt kiegészítő, kiszolgáló ágazatokon keresztül a német gazdaságba bekötött iparnak nincsen elég rendelési állománya, mert a német gazdaság gyengélkedik, és a visszaeső rendelési állomány csökkenő termelési kapacitás-kihasználtsággal jár – ezért csökken a termelés” 

– fogalmazott a közgazdász. A járműgyártás kivitele 11,3, a villamos berendezés gyártásáé – ide tartozik az akkumulátorágazat – 5,6 százalékkal esett vissza az idei év 9. hónapjában. A közgazdász hangsúlyozta, a tendencián nem fog segíteni, ha Donald Trump betartja ígéretét és magas vámot vet ki az EU-s termékekre. Az ATV Híradó által megkérdezett szakértők szerint belső okai is vannak a termelés csökkenésének.

„Az emberek most töltik vissza azt az időszakot, amikor magasabb inflációnál jobban ki kellett költekezniük. (…) Valahogyan, ahogy Covid után visszatért a gazdaság, szívesen vásárolunk élményt, de sokkal kevésbé költenek például fogyasztási cikkekre. A fogyasztás meglepően, a béremelkedéshez képest kifejezetten meglepően gyenge” – fogalmazott Brückner Gergely.

Csaba László szerint az is probléma, hogy a kormány olyan ágazatokra fókuszál, amelyek nem hoznak gazdasági növekedést.

„Ha egy országban a potenciális növekedésnek az üteme csökken, mondjuk amiatt, mert a beruházások eredendően olyan területekre mennek, ahol soha nem fognak megtérülni – gondolok a sportberuházásra, a hadiipari beruházásra, MCC meg Magyarságkutató – abból nem lesz gazdasági növekedés” – magyarázta.

A közgazdász azt mondta, az ipari termelés évek óta stagnál, ezért azt nem lehet egy egyszeri kedvezőtlen tényezővel magyarázni, hanem mélyebbre kellene ásni és kezelni a strukturális problémákat.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek