Hirdetés
Itthon

„Nem árt”, „megerősíti”, „megijedt” – Elemzők a Magyar-féle lehallgatási botrányról

Szlazsánszky Ferenc

Mennyire árthat a „lehallgatási ügy” Magyar Péternek, akiről mindeddig szinte minden vád lepattant. 

Hirdetés

Zsarolási és lehallgatási botrány érte el a Tisza Pártot. Egy kedden kiszivárgott, titokban rögzített beszélgetés alapján Vogel Evelin, Magyar Péter korábbi barátnője 30 millió forintot követel a Tiszától, kárpótlásként a pártban végzett munkájáért. A felvételeken magyar időnként káromkodik és sértő módon beszél a választókról.

Cikkünkben elemzők szólalnak meg azzal kapcsolatban, mennyire árthat az ügy Magyar Péternek, illetve a Tisza pártnak azt követően, hogy mindeddig szinte minden vád lepattant a ma már az ellenzék vezetőjének tekinthető politikusról.

Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője az ATV Start című műsorában azt mondta, mivel még nincs friss kutatás a botrány kirobbanása óta, csak a megérzéseiről tud beszámolni. Ezek alapján az elemző úgy véli, hogy azokat a választókat, akik már letették a voksukat a Tisza mellett, nem fogja elbizonytalanítani a lehallgatási ügy. 

„Nem elég erősek sem a felvételek, sem a vádak Magyar Péterrel szemben. Komolyabb problémát ott látok – tette hozzá Ranschburg –, hogy a pártszervezet építésén dolgozó Tisza mellől eltántoríthat olyanokat, akik vállalnák a párt képviseletét. Ha ezek az emberek azt látják, hogy ilyen fokú bizalmatlanság van a szervezetben, vagy körülötte, az meggondolásra késztetheti őket.”

Vasali Zoltán politikai elemző szerint az is lényeges kérdés, hogy mennyi a kiszivárogtatott felvételek a valóságtartalma és mennyi a hamisítás, ezzel együtt is forrásértékű abból a szempontból, hogy újabb részleteket tudhatunk meg Magyar Péter párkapcsolati normáiról, arról, hogy kinek milyen érdekei voltak Vogel Evelinnel ápolt kapcsolata során. Vasali az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, szerinte az eddig nyilvánosságra került hanganyag is túlterheli a választót, ezzel együtt érdekes háttérinformációkat tartalmaz, ezért alkalmas a szereplők hitelességének megítélésére.

Azzal kapcsolatban, hogy mennyire árthatnak Magyarnak és a Tisza pártnak a felvételek, illetve maga a zsarolási-, lehallgatási ügy, Vasali úgy vélte: Magyar Péterrel kapcsolatban nem ez az első információ a párkapcsolati viszonyairól, ám az ő szavazói ezt is elviselik, mert számukra fontosabb, hogy benne látják az Orbán Viktor leváltására esélyes kihívót.

Gáspár Kristóf, a Paradigma Intézet elemzője szintén az Egyenes beszédben úgy vélte, Magyar vasárnapi sajtótájékoztatója túlterhelte a hallgatókat, „túl sok volt az információ, nehéz lehetett értelmezni.”

Ugyanakkor több, Magyar által elmondott konkrétum beigazolódott: az egyik, hogy Magyar korábbi felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter valóban Vertán György milliárdos vállalkozó egyik cégénél dolgozik, a másik beigazolódott állítás pedig az, hogy Vogel Evelin egy Vertán érdekeltségébe tartozó belvárosi lakásban él. (Ezeknek az állításoknak azért lehet jelentősége, mert Magyar szerint a Kubatov Gébor Fidesz-elnökségi taghoz kapcsolható Vertán György lehet a kapocs a Vogel-féle lejárató akció és a kormánypárt között.)

Gáspár ugyanakkor hozzátette: Nem szabad elbagatellizálni a felvételeket, mert ezek révén is kapunk egy képet Magyar Péterről.

A teljes felvételt, vélhetően kevesen fogják végighallgatni, inkább narratívák harca fog kialakulni, pro és kontra, ám mivel ezek középpontjában Magyar Péter áll, Gáspár Kristóf szerint mindez őt fogja erősíteni.

Ugyanakkor Vogel Evelinről is sok mindent megtudunk: egy sértett, megbántott, sokadik szakításán túllévő ember. A választó vele kapcsolatban elgondolkodhat a zsarolás megítélésén is.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője közösségi oldalán azt írta: A másfél órás hangfelvétel mutatja be legjobban, miként manipulálja a közvéleményt Magyar Péter. Emlékezetes: vasárnap idegesen összehívott egy sajtótájékoztatót, amelyen a volt barátnőjéről levetített egy másfél perces hangfelvételt, majd manipulálással és összevágással vádolta meg Vogel Evelint. Erre kedden közzétették a teljes hangfelvételt, amit Vogel Evelin rögzített, ebből kiderült, hogy a valóságban Magyar Péter vágdossa és manipulálja a hangfelvételeket, vélekedik Deák.

Az elemző szerint Magyar Péter „előre akart menekülni, de lebukott”. Deák Dániel „kíváncsian várja, mitől ijedt meg Magyar Péter ennyire, mi lehet azokon a hangfelvételeken, amitől így tart!”. 

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek