Hirdetés
Itthon

Durván fogy a magyar: ismét egy városnyi embert veszítettünk

ATV.hu

Mintha eltűnt volna Cegléd teljes lakossága, 35 ezerrel csökkent a népesség január és szeptember között itthon – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Tavaly ez a szám még 29 ezer volt. Orbán Viktor a héten azt mondta, hogy a nyugat-európai gyakorlattal ellentétben Magyarország nem a bevándorlás támogatásával, hanem a családtámogatásokkal küzd a népességfogyás ellen. Magyar Péter…

Hirdetés

Az elmúlt öt évben nem volt olyan alacsony a szeptemberi születésszám, mint idén. 2019-2021 között több mint nyolcezer, az elmúlt két évben több mint hétezer, idén viszont csak 6700 gyermek született a kilencedik hónapban.

Idén szeptemberig 58 220 gyermek jött világra, ez 10 százalékkal, kevesebb mint egy évvel ezelőtt, azonos időszakban. Eközben 93 587-en haltak meg, ez mindössze néhány tized százalékos eltérést mutat 2023-hoz képest. Az adatokat összevetve, a természetes népességfogyás több mint 35 ezer fő volt az év első 9 hónapjában, ez 22 százalékkal több az előző évi adatnál. Annyival lett kevesebb az ország népessége, mintha teljesen elnéptelenedett volna Mosonmagyaróvár – fogalmazott a 444.hu.

Sik Endre szociológus szerint a csökkenő tendencia egész Európában jelen van, ugyanis a jóléti társadalmakban, ahol a nőknek több joga van, és a karrier fontos nőknek és férfiaknak egyaránt, kevesebb gyerek születik.

„Ahol ráadásul valami zavar lesz az erőben, rosszabbul mennek a dolgok gazdasági értelemben, ha a társadalmak úgy érzik, hogy akár klíma miatt, akár háborúk miatt, akár valamiféle értékrendi elbizonytalanodás miatt nem látják, hogy a gyereknek van-e jövője, akkor bizony nem fog nőni a gyermekeknek a száma” – fogalmazott a szociológus.

Orbán Viktor miniszterelnök egy osztrák TV-nek adott interjúban arról beszélt a héten, hogy Magyarország több nyugat-európai országgal ellentétben nem a bevándorláspolitikában, hanem a családok támogatásában látja a demográfiai problémák megoldását.

Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke ugyanakkor híradónknak azt mondta, jelenleg több ezer magyar gyermek születik Nyugat-Európában. A kormány pedig nem biztonságot ad a fiataloknak, hanem aláássa a jövőbe vetett hitüket.

„Vidéken, kis településeken szinte nincsen munkalehetőség, mindenki a nagyobb városokba és külföldre költözik. A kormány folyamatosan azt kommunikálja, hogy mindent megtesz a fiatalokért és a gyermekvállalásért, eközben bezárja a vidéki szülészeteket sorra, leépíti az egészségügyi ellátást, szétzüllesztette az oktatást, mindent, ami ahhoz kéne, hogy a fiatalok minél több gyereket vállaljanak, azt megszünteti és lerombolja” – fogalmazott a Tisza-elnök.

A híradónk által megkérdezettek egyetértettek abban, hogy a népességcsökkenés átfogó megoldást igényel, de javíthatna a helyzeten például a családi pótlék összegének emelése, vagy a vidékfejlesztés.

Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek