A portál két hete számolt be arról, hogy várhatóan felelősségre vonják Jellinek Dánielt az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárbotrányában, amelynek főszereplői ellen februárban emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.
A 24.hu értesülése szerint azután, hogy a leggazdagabb magyarok listáján a hetedik helyet elfoglaló Jellinek magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket, az ügyészség a vád módosítását kezdeményezte a Győri Törvényszéken.
A csaknem 300 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező vállalkozó úgy került a költségvetésnek négy és fél milliárd forint kárt okozó, ötven vádlottat felsorakoztató ügybe, hogy az érdekeltségében álló Indotek Csoport két vállalata is fiktív számlákat fogadott be a számlagyártól.
A két társaság korábbi ügyvezetőit vád alá helyezte az ügyészség. Ezek egyike volt Jellinek édesapja, aki öt éven át vezette az előbbi céget. Vele és a másik cég vezetőjével szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége volt a vád.
Jellinek Dániel a 24.hu-nak az ügyről a következőt nyilatkozta:
„Megkaptuk a hivatalos értesítést, hogy az ügyészség módosította a vádat, miután tisztáztam az édesapámra és kollégám terhére rótt cselekményeket, természetesen az összes ezzel járó következményt vállalva.
A kérdéses számlák ügyében már egy évvel a NAV vizsgálatát megelőzően, 2021 novemberében önrevíziót hajtottunk végre, és a kapcsolódó, levont adókat a kamataival megfizettük, így sem az államot, sem a költségvetést nem érte kár.
Az önrevíziózás egy teljesen mindennapos eljárás a cégeknél, ha valaki utólag saját maga javítja a bevallását és befizeti a pótlékot. Ezen túlmenően, az eset tanulságait levonva, a vállalatcsoport egészére új, szigorított teljesítés-ellenőrzési rendszert vezettünk be, hogy a hasonló helyzetek a jövőben elkerülhetők legyenek.”